Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.31
bux:
149921.81
2026. augusztus 12. szerda Klára

Lezajlott a világrekorder járat első tesztje

Az ausztrál Quantas légitársaság már teszteli új repülőútját, amelynek során a New York és Sydney közötti 16.200 kilométeres utat küzdik le "egy szuszra".

A légitársaság azt vizsgálja, hogy miként hat a pilótákra, a személyzetre és az utasokra a megszakítás nélküli, hosszú, 19 óra 16 perces repülőút. Az első teszt most ért véget, a Quantas 7879 számú járata vasárnap szállt le Sydneyben, a fedélzeten 50-en utaztak, az utat egy Boeing 787-9-es Dreamlinerrel tették meg - írta a Portfolio a Reuters jelentése alapján.

A légitársaság vezérigazgatója, Alan Joyce szerint nemcsak a Quantas és az ausztrál légiközlekedés, de

a világ légiközlekedése szempontjából is történelmi pillanat a mostani, ilyen távolságra kereskedelmi utazás ugyanis még nem történt.

A teszt során a repülőt teletankolták, de nem a maximális számú utast vitték magukkal, a csomagok száma is korlátozva volt, teherszállítmány pedig nem volt a gépen. Leszálláskor még 70 percre elegendő üzemanyag volt a gépen.

Időközben vizsgálták, hogyan hat a hosszú utazás a gépen tartózkodókra, mennyi oxigén fogy a gépen, de még a pilóták agyműködését is rögzítették. A cél az, hogy olyan körülményeket teremtsenek a gépeken, hogy azzal igyekezzenek csökkenteni a jet lag-et.

A Quantasnál később döntenek arról, berepülik-e ezt a távot - ha igen, akkor az első járatok 2022-ben vagy 2023-ban indulhatnak.

Címlapról ajánljuk

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×