Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
316.24
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: ismeretlen

93 gyilkosságot ismert be egy férfi

Ha igazat mond, amerikai hírportálok szerint a 79 éves Samuel Little elítélt az ország történetének legbrutálisabb sorozatgyilkosa.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) eddig 50 gyilkosságra derített fényt a férfi vallomása alapján.

Az egykori ökölvívót először 2012-ben vették őrizetbe Kentuckyban, és átadták a kaliforniai hatóságoknak. Két évvel később életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, mert bebizonyosodott, hogy Los Angelesben 1987 és 1989 között meggyilkolt három nőt. Mindhárom áldozatot összeverte és megfojtotta.

Little az évek során nem beszélt más gyilkosságokról, de - írják amerikai hírportálok - élete alkonyán megnyílt a texasi rendőrség egyik nyomozójának, James Hollandnak. A rendőr gyanította, hogy Little más bűntettekért is felelős.

Tavaly május óta számtalan alkalommal beszélt az elítélttel, összesen 700 órán át hallgatta ki, és ez idő alatt az idős férfi 93 ember - jórészt nő - meggyilkolását ismerte be.

Elmondása szerint 19 amerikai államban hajtotta végre a bűncselekményeket 1970 és 2005 között.

Samuel Little vallomásának köszönhetően az FBI eddig 50 megoldatlan ügyre derített fényt, és a többi bűntény felderítése érdekében - amíg él a tettes - James Holland vasárnap interjút adott a CBS televíziónak, és beszélt arról, hogyan tudta szóra bírni az elítéltet. Úgy tudta kicsikarni belőle a vallomást, hogy nem szállt vele vitába, egyetértett vele abban, hogy a férfi nem nemi erőszaktevő, hanem egyszerűen gyilkos. Holland szerint

Samuel Little bámulatos, szinte fotografikus memóriájának köszönhetően pontos személyleírást tudott adni minden egyes nőről, akit meggyilkolt az elmúlt évtizedekben,

és a legapróbb részletekre emlékezve adott leírást a bűntények helyszínéről is.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×