Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
316.03
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke egy észak-koreai rakétatüzérségi egység lőgyakorlatát felügyeli egy meg nem nevezett támaszponton 2019. május 9-én. Az állami média szerint különféle nagy hatótávolságú csapásmérő eszközöket vetettek be a gyakorlaton.
Nyitókép: MTI/EPA/EFE

Észak-Korea rakétát lőtt ki, nagy a csönd

Dél-Korea lett figyelmes a Japánra irányuló rakétakísérletre. Igen furcsa az időzítése is.

Azonosítatlan rakétákat lőtt ki Észak-Korea szerdán a Japán-tenger irányába - közölte a Yonhap dél-koreai hírügynökség a dél-koreai hadsereg egyesített vezérkari bizottságára hivatkozva.

A phenjani rezsim egy nappal azután hajtotta végre újabb rakétakísérletét, hogy Csö Szon Huj észak-koreai külügyminiszter-helyettes kedden bejelentette, országa kész szakértői szinten felújítani az Egyesült Államokkal kezdett, de több hónapja megszakadt atomleszerelési tárgyalásokat. Az újbóli kapcsolatfelvételt az amerikai külügyminisztérium szóvivője is megerősítette.

A tárgyalásokban patthelyzet alakult ki Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kudarccal végződött második csúcstalálkozója után, amelyet februárban tartottak Hanoiban.

Az újabb rakétákat az Észak-Korea keleti partvidékén fekvő Vonszan város térségéből bocsátották fel - közölte a dél-koreai vezérkar, részletekkel azonban nem szolgált a lövedékek típusára, hatótávolságára vagy röppályájának maximális magasságára vonatkozóan.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×