Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
314.39
bux:
150018.54
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Ötvenkét év után távoznia kell Amerikából egy kubai menekültnek

Ramón Saúl Sánchez Miamiban segítette hosszú időn át a kubaiak ügyét.

Az Egyesült Államokban emigrációban töltött ötvenkét esztendő után kitoloncolás vár a kubai Ramón Saúl Sánchezre, a kubai menekülteket segítő Demokrácia Mozgalom (Movimiento Democracia) miami vezetőjére. Erről maga az érintett számolt be hétfőn az EFE spanyol hírügynökségnek, miután kézhez kapta az amerikai bevándorlási és állampolgársági hivatal (USCIS) értesítését, amelyben hosszú várakozási idő után elutasították az állandó tartózkodási engedélyre benyújtott kérelmét.

"Szomorúan jelentem be, hogy az Egyesült Államok kormánya éppen most tagadta meg a tartózkodási engedélyt tőlem" - írta Sánchez egyik Twitter-bejegyzésében.

"Hálával gondolok arra az 52 esztendőre, amelyet ebben a nagylelkű országban töltöttem, amelyet annyira megszerettem, mint saját hazámat. Folytatni fogom harcomat a szabad Kubáért"

- tette hozzá.

Ramón Saúl Sánchez 1967-ben, mindössze tizenkét évesen érkezett Miamiba repülőgépen Kubából kisöccsével, és az akkori amerikai hatóságok mindkettőjüket ellátták bevándorlási vízummal (parole), amely lehetővé tette, hogy menekültként maradhassanak amerikai földön.

Az évtizedek során a kubai ellenzéki számos tüntető akciót szervezett Fidel Castro rendszere ellen, az általa alapított szervezettel például rendszeresen hajórajokat indított a szigetország partjaihoz, több esetben éhségsztrájkot is folytatott.

Tevékenységét ugyanakkor nem nézték jó szemmel az amerikai hatóságok, különösen amiatt, hogy

személyét összefüggésbe hozták számos "terroristának" minősített szervezettel.

A nyolcvanas években négy és fél évet töltött börtönben, amiért megtagadta a vallomástételt az Omega 7 elnevezésű fegyveres szervezettel kapcsolatos egyik ügyben. Sánchez tagadta, hogy köze lenne ehhez az alakulathoz.

Mindeddig azonban nem toloncolták ki, noha

52 év alatt sem sikerült tartósan rendeznie egyesült államokbeli tartózkodásának hivatalos jogi feltételeit,

mindig csak ideiglenes megoldást sikerült találnia.

Az amerikai kormányzat mostani szigorúbb bevándorlási politikája miatt (és persze az amerikai-kubai kapcsolatok javulásának is tulajdoníthatóan) azonban Sánchez - mint az EFE hírügynökségnek elmondta - attól tart, hogy állandó tartózkodási engedélyre vonatkozó kérelmének elutasítása után kényszerrel fogják őt távozásra bírni.

Címlapról ajánljuk
Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság (Ab) érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP által beadott indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők kapcsán az időkorlát és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítás szenvedi meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Már a választás előtt egyeztethettek, most mégis összeomolhat a 300 milliárdos állami üzlet

Már a választás előtt egyeztethettek, most mégis összeomolhat a 300 milliárdos állami üzlet

A választás előtt még megpróbálhatták megmenteni a Zugló Városközpont több száz milliárd forintos állami ingatlanügyletét: a korábbi kormány idején felmerült, hogy módosítják a szerződést, és kiveszik belőle éppen azt a feltételt, amelynek nem teljesítésére hivatkozva az új kabinet most elállt a vásárlástól – írja a Telex. Az ügyből várhatóan komoly jogvita lesz, a Bayer-csoport ugyanis azt állítja, hogy az állami oldal korábbi nyilatkozatai alapján nem lehetett volna erre a feltételre alapozni az elállást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×