Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Feloszlatták az Iszlám Állam szövetségesét

Indonéziában egy bíróság terrorcselekmények elkövetésének vádjával kedden feloszlatta a Jemaah Ansharut Daulah (JAD) nevű csoportot, amely szoros szövetségben áll az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel.

Aris Bawono Langgeng bíró az ítéletet a főváros, Jakarta déli részében fekvő, erősen őrzött bírósági épületben hirdette ki.

A JAD az Iszlám Állammal rokonszenvezők laza csoportját alkotja, amelynek több ezer híve van a délkelet-ázsiai országban. Vezetője Aman Abdurrahman hitszónok, akit a múlt hónapban halálra ítélték. Egy jakartai bíróság ítéletében felelőssé tette őt a 2016 januárjában Jakarta szívében elkövetett terrortámadásért, amelyben nyolcan haltak meg a négy öngyilkos merénylővel együtt.

Ez volt az első olyan terrortámadás Indonéziában, amelynek elkövetését az Iszlám Állam vállalta magára. Bebizonyosodott, hogy ugyancsak ő állt egy jakartai buszmegállóban tavaly elkövetett, három rendőr halálát okozó öngyilkos merénylet, illetve egy borneói templom elleni támadás mögött, amelyben négy gyerek megsebesült.

A vádhatóság szerint Abdurrahman a nyugat-jávai börtönéből - ahol terrorizmus miatt büntetését tölti - szervezte meg a terrorcselekményeket, kapcsolatot teremtve a szabadlábon lévő merénylőkkel. Idén májusban a börtönben két napig tartó zavargások voltak, amelyekben életét vesztette a börtönhatóságok öt alkalmazottja és egy fegyenc.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×