eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla

Eddig nem látott veszélyes kór ütötte fel a fejét az Unióban

Újabb, rövid időn belül a sokadik kecskepestises megbetegedést mutattak ki Bulgáriában, az Európai Unió más országában még nem jegyeztek fel ilyen jellegű megbetegedést.

A kecskepestis embert nem fertőz. A kiskérődzők, elsősorban a kecskék és juhok megbetegedését okozó vírus erősen fertőző, halálos betegség. A betegséget először 1942-ben írták le Elefántcsontparton.

Az első bolgár kecskepestises megbetegedést júniusban mutatták ki a Bulgária délkeleti részén fekvő Voden településen, közel a török határhoz, egy farmon. Akkor a bolgár hatóságok 1800 állat leölését rendelték el. Röviddel később három újabb farmon mutatták ki a megbetegedést a délkelet-bolgár Jambol körzetben.

Csütörtökön a bolgár állategészségügyi hatóság azt közölte, hogy az első esethez közel, Boljarovo település egyik farmján is jelentkezett a megbetegedés.

A települést karantén alá vették, és 10 kilométeres körzetben elrendelték az állatok vértesztjét.

Szófiában szerdán több száz feldühödött farmer tüntetett amiatt, mert az első kecskepestis megbetegedés óta több mint 4 ezer állatot kellett elpusztítani.

A megmozdulás vége után néhány órával Bojko Boriszov miniszterelnök menesztette Tszvetan Dimitrov mezőgazdasági miniszterhelyettest és a minisztérium több vezető beosztású munkatársát, hanyagságukra hivatkozva.

Szakértők feltételezik, hogy a kecskepestis (PPR) is szerepet játszott abban, hogy 2015-ben több mint 220 ezer tatárantilop pusztult el igen rövid idő alatt Kazahsztánban. 2017-2017 telén pedig Mongóliában a tízezres tatárantilop populáció csaknem 40 százaléka pusztult el.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×