eur:
393.87
usd:
364.86
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Sztrájk lassítja a vasúti közlekedést Belgiumban

A mozdonyvezetők sztrájkja miatt akadozik a vonatközlekedés Belgiumban. A belga állami vasúttársaság tájékoztatása szerint három vonatból egyet indítanak.

A vasúttársaság arról tájékoztatott, hogy a sztrájk kedd hajnali három órától várhatóan szerda hajnali három óráig tart. A járatkimaradások minden országhatáron belül közlekedő vonatot érintenek, beleértve a 12 vonalon közlekedő, a fővárost és az agglomeráció településeit összekötő vonalakat és a nagyvárosok között közlekedő InterCity járatokat is.

Kiemelték: a legjelentősebb késések és járatkimaradások a belga tengerpart és a főváros között közlekedő vonatokat érintik.

A belga helyi lapok tájékoztatása szerint két szakszervezet is egyebek mellett azzal indokolta a járatkimaradásokat okozó sztrájkot, hogy az illetékes nemzeti bizottság a mozdonyvezetők fizetésemelésére vonatkozó tárgyalások újbóli elhalasztását kérte.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×