Infostart.hu
eur:
386.43
usd:
331.74
bux:
120216.44
2026. január 14. szerda Bódog

Újabb több száz gyanús embert keresnek Törökországban

Újabb 124 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot kedden Törökország-szerte azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei katonai puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A gyanúsítottak állítólag a haderőbe beépülő gülenista katonák, köztük tábornokok és főtisztek "tanítómestereiként" tevékenykedtek. Az érintettek kilétéről az Anadolu más információt nem közölt.

A keddi rendőrségi művelet központja a közép-törökországi Konya város és környéke volt, de razziák voltak további 30 tartományban is. Az elfogatóparancsokat a gülenista mozgalom korábban őrizetbe vett tagjainak vallomásai alapján adták ki.

A török vezetők az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát teszik felelőssé a 2016-os hatalomátvételi kísérletért. A hivatalos álláspont szerint a terrorszervezetnek nyilvánított mozgalom tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami szférába és a haderőbe is.

Több ezer embert menesztettek a haderőből

Ankara a puccskísérlet után rendkívüli állapotot vezetett be, amelynek keretében a kormány számos törvényerejű rendeletet adott ki. Törökországban az elmúlt 22 hónap alatt legalább 111 ezer állami alkalmazottat menesztettek, 38 ezret függesztettek fel munkaköréből, több mint 159 ezer embert őrizetbe vettek, legalább 48 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-hálózathoz és így az összeesküvéshez. Eddig a haderő legkevesebb 8570 tagját - köztük 150 tábornokot és több mint 4630 tisztet - menesztették állásából.

A rendszeres tisztogatások nem közvetlenül csak a katonai puccskísérlet résztvevőit sújtják, hanem a hálózat feltételezett tagjait és támogatóit is. Az Európai Unió számos vezető politikusa szerint a hatalomátvételi kísérletre adott török válasz túlzó, és az ország egyre inkább távolodik az európai értékektől.

Címlapról ajánljuk
Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

A magyar uniós forrásokhoz való hozzáférésről szóló tárgyalások gyakorlatilag befagytak, mivel az Európai Bizottság a magyar választásokig ezekben a kérdésekben nem kíván döntést hozni – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt Brüsszel az orosz–ukrán konfliktusban elfoglalt pozíciójáról, de jure és de facto hadviselésről, miként a Mercosur-megállapodással és a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos magyar álláspontról is.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Kevesen hiszik el, ami az amerikai gazdaságban történik

Kevesen hiszik el, ami az amerikai gazdaságban történik

Az elmúlt hónapokban szinte mindenki ugyanazt a sztorit árazta: a tavaly őszi munkaerőpiaci megtorpanás után az amerikai növekedés óhatatlanul hűl, a Fed pedig előbb-utóbb kénytelen lesz alkalmazkodni. Ebbe a keretbe a piac kényelmesen bele tudta rendezni a következő lépéseit. Csakhogy az utóbbi hetekben több, első ránézésre “mellékes” adat érkezett, amelyek együtt már nem illenek ebbe a képbe. Ha egymás mellé tesszük őket, egy teljesen más forgatókönyv rajzolódik ki, és ez nem csak a kamatvárakozásokról szól, hanem arról is, hogy a részvénypiac mit fog félreérteni a következő hónapokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×