Infostart.hu
eur:
378.6
usd:
320.94
bux:
129468.63
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Így áll most az országot bíráló uniós jelentés

Súlyosan bírálják a magyarországi jogállamisági helyzetet az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő különjelentés tervezetében, amelyet csütörtök reggel ismertettek a testület brüsszeli ülésén.

A Judith Sargentini zöldpárti jelentéstevő által bemutatott tervezet szerint Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata, ezért indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítása.

A képviselő egyebek mellett kitért arra, hogy Magyarországon korlátozták az alkotmánybíróság hatáskörét, csorbították a bírói függetlenséget, valamint romlott a sajtó- és a szólásszabadság helyzete is, és támadást indítottak a civil társadalom ellen.

Kiemelte, nem a menedékkérőkről van szó, hanem arról, hogy a magyarok alapjogai hogyan érvényesülnek, az állam miként bánik a polgáraival, s ezt látva az EU-nak kötelessége cselekedni. "A figyelmeztetések ideje lejárt" - fogalmazott.

Sargentini azon vádakra reagálva, amelyek szerint a dokumentum mostani nyilvánosságra hozatala "bosszú" lenne a magyar választás eredménye miatt, elmondta: közel egy éve tanulmányozza a helyzetet, és eredetileg márciusban akart előállni a tervezettel, de meggondolta magát, mert nem akarta befolyásolni a választásokat.

Két különböző néppárti reakció

Roberta Metsola néppárti árnyékelőadó hangsúlyozta: nem Magyarországot akarják támadni, és nem lenne szabad, hogy ebből bárki politikai tőkét akarjon kovácsolni, ugyanakkor több olyan pont is van a dokumentumban, amely nem a jogállamiság kérdésével függ össze, ezeket nem kellene belekeverni ebbe az ügybe.

Az ugyancsak néppárti Frank Engel rámutatott: a tervezet "elveszik a részletekben", pedig szerinte inkább az általános helyzetre, az összképre kell figyelni. Az elmúlt években Magyarországon komoly változások mentek végbe, meggyengítették az ellenzéket, aminek érdekében bármilyen eszköz elfogadhatónak tűnt - közölte. Aláhúzta továbbá, hogy ő személy szerint egyetlen menedékkérőt sem helyezne át az országba, ugyanis veszélyben lennének a gyűlöletkeltő kormánypropaganda következtében.

Rendszerszintű veszély vagy kulturális különbségek?

A szociáldemokrata Ana Gomes úgy vélekedett, hogy "átfogó és világos" a jelentés, melyből jól látszik, hogy a magyar helyzet aggasztó és sokat romlott az elmúlt években, az országban "súlyosan sérülnek" az emberi jogok, a jogállamiságot pedig "rendszerszintű veszély fenyegeti". A képviselő érintette többek között a kisebbségi jogokat, a gyülekezési jogot, az egyetemi szabadságot, a korrupciót és a menedékkérők jogait.

Ezzel szemben Marek Jurek, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakció politikusa szerint alaptalan vádak érik a magyar kormányt. Mint közölte, "minden országnak joga van védenie a szuverenitását", Magyarországot pedig "csak a kulturális különbségek miatt támadják".

Erre reagálva Sophia in 't Veld liberális képviselő kijelentette, hogy a kulturális különbségeket valóban tiszteletben kell tartani, ugyanakkor az EU-ban vannak bizonyos általános alapelvek, amelyeket ugyancsak. Aláhúzta, hogy a magyar kormány "undorító gyűlöletkampányt" folytat, Orbán Viktor miniszterelnök az EU integritását veszélyezteti, az országot pedig ma fel sem vennék az unióba.

Gál Kinga: hiányzik a tényszerűség

Gál Kinga fideszes EP-képviselő azon véleményének adott hangot, hogy "azért szapulják Magyarországot, mert nem áll be a sorba, hanem kiáll a migránsok kötelező betelepítése ellen". Hozzátette, a tényszerűség teljesen hiányzik a diskurzusból, az eljárás pedig "előre megkomponált koncepciós pernek néz ki", ahol előre eldöntött politikai döntés születik.

Ujhelyi István szégyelli magát

Ujhelyi István szocialista képviselő elmondta, "elképesztően szégyelli magát és sajnálja, hogy Magyarországot ilyen helyzetbe hozta a magyar politika itt, az európai közösségünk, az európai szövetségeseink előtt".

Morvai Krisztina: nemzeti egység jött létre

Morvai Krisztina a függetlenek soraiból arról beszélt, hogy Magyarországot összekovácsolták a támadások, nemzeti egység jött létre az "arcátlansággal" szemben. Leszögezte: az országgyűlési választási eredmény tanúsága szerint "a hatalmas túlerővel szemben sikerült legyőzni az EU akaratát és a Soros-csapatokat".

A képviselők május 15-ig nyújthatnak be módosító javaslatokat a jelentéstervezethez, amelyhez az EP alkotmányügyi, kulturális és oktatási, költségvetés-ellenőrzési és nőjogi szakbizottsága is csatolni fogja a véleményét.

Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”
Értékelés

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettesére Moszkvában péntek reggel. Alekszejevet vádolják a 2016-os amerikai választásokba való beavatkozás, illetve a Szergej Szkripal elleni merénylet megtervezésével is, de a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner-lázadás idején is fontos szerepet játszott. Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő eredményt most sem sikerült elérni, de megállapodtak 314 hadifogoly cseréjében, illetve a megbeszélések folytatásában. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint péntekre virradóra az ukránok több rakétával támadták a régió központját, Belgorod városát, ahol súlyos károk keletkeztek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×