Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nem is olyan nehéz fegyverhez jutni Las Vegasban

Nem is olyan nehéz fegyverhez jutni Las Vegasban

Várhatóan fellángol a fegyvertartás korlátozásáról szóló vita a Las Vegas-i tömegmészárlás után – véli Ugrósdy Mártont, a Külügyi és Külgazdasági Intézet stratégiai igazgatóhelyettese.

A külpolitikai szakértő szerint áttörésre azonban nem lehet számítani ebben a kérdésben. „Az a sajnálatos tapasztalata az utóbbi éveknek, hogy a hasonló volumenű tömegmészárlások után sem sikerül érdemben korlátozni a fegyvertartás kérdését.” – mondta el az InfoRádiónak. Sőt, most is van a Kongresszus előtt egy törvényjavaslat, mely megkönnyítené a hangtompítók beszerzését.

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy – bár az európai sajtóban csak a hétfőihez hasonló, sok halálos áldozatot követelő esetek jelennek meg – az elmúlt évben több mint ötszáz hasonló mészárlás történt az Egyesült Államokban.

„A fegyverlobbi nem csak a republikánusokat, hanem sok esetben a demokratákat is támogatja”

– magyarázta el Ugrósdy, hogy miért vannak nehéz helyzetben azok, akik a fegyvertartás szigorításáért harcolnak.

A hétfői merényletet elkövető nyugdíjas férfi szállodai szobájában 16 fegyvert (köztük rendőrségi páncélt is átütő puskákat) és nagy mennyiségű lőszert találtak.  Felmerült a kérdés: az automata fegyverek szinte teljes tilalma ellenére hogyan juthatott pusztító fegyverekhez a tömeggyilkos? 

A USA Today cikke szerint a Stephen Paddock által használt fegyverek könnyedén és legálisan beszerezhetők Nevadában. Az államban semmilyen engedély nem szükséges ahhoz, hogy valaki puskát vagy kézifegyvert vegyen, sőt bejegyzett és a szövetségi állam által engedélyeztetett automata fegyverek és hangtompítók is megvásárolhatók, holott ezek más államokban be vannak tiltva.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Hol talizzunk? – Így alakította át a digitalizáció és a Covid a szociális infrastruktúrát

Hol talizzunk? – Így alakította át a digitalizáció és a Covid a szociális infrastruktúrát

Az emberek találkozására lehetőséget adó szociális infrastruktúra (például könyvtár, kávézó, sétálóutca, vasútállomás) szerepe egyéni és társadalmi szinten is jelentős: elősegítheti a társadalmi kohéziót, a jobb életminőséget, az egészséget, vagy az elmagányosodás ellenszere is lehet. Cikkemben a szociális infrastruktúraként működő helyek átalakulását és az azokra ható tényezőket mutatom be, különös tekintettel a digitalizáció és a Covid okozta hatásokra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×