eur:
394.06
usd:
365.26
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Még több halott Kabulban

A korábban közölteknél jóval többen, mintegy negyvenen haltak meg az afgán főváros, Kabul egyik síita mecsetje ellen elkövetett merényletben, a sebesültek száma eléri a kilencvenet - közölte szombaton az Afgán Független Emberjogi Bizottság (AIHRC) az előző napi terrorcselekménnyel kapcsolatban.

A pénteki híradások legkevesebb húsz halottról és mintegy ötven sebesültről szóltak.

Kabuli kórházak vezetője, Mohammad Szalim Raszuli szombaton úgy nyilatkozott, hogy adataik alapján 28-ra emelkedett a halálos áldozatok száma és több mint ötven sebesültet láttak el.

A főváros Kair Kána kerületében lévő síita imahely elleni támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett. Beszámolók szerint először egy öngyilkos merénylő robbantott az imaház kapujánál, majd további támadók rohanták le a pénteki imára gyülekező hívekkel teli mecsetet. Értesülések szerint az istentiszteletet vezető imám is életét vesztette. Az afgán biztonsági erők csak órákkal később tudtak véget vetni a terrortámasnak.

Az AIHRC közleményében gonosz, embertelen és törvénytelen cselekedetnek minősítette a szent helyek és mecsetek elleni támadást, amely - mint hangsúlyozták - ellentmond a muzulmán vallás előírásainak, a nemzetközi jognak és az afgán törvényeknek. A szervezet egyben felszólította az afgán kormányt és biztonsági erőket, hogy tegyenek meg mindent a szent helyek és a civil lakosság védelme érdekében.

Élesen elítélte a síita mecset elleni terrortámadást szombaton az iráni külügyminisztérium szóvivője. Bahrám Kászimi, akinek nyilatkozatát az IRNA teheráni hírügynökség idézte, együttérzését fejezte ki az afgán néppel, a kabuli kormánnyal és az áldozatok családjaival.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×