eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla

Már külföldön is keresik a barcelonai gázolót, fényképek jelentek meg róla

A hatóságok más európai országokra is kiterjesztették a kutatást a 22 éves marokkói születésű Junesz Abujakub után, aki múlt csütörtökön Barcelona központjában a gyalogosok közé hajtó kisteherautót vezette - közölte a katalán kormány egyik tisztviselője hétfőn.

Joaquim Form, a regionális kormány belügyekért felelős embere a helyi rádióban azt mondta, hogy a rendőrség szerint ő volt az elkövető, de ezt még nem tudja megerősíteni. Abujakub után egyébként nemcsak Katalóniában folytatnak hajtóvadászatot, hanem minden európai országban, az európai rendőrségek segítségével. Hozzátette, hogy a sofőr egyike a 12 szökésben lévő iszlamista gyanúsítottnak.

Az El País című spanyol napilap fényképeket közölt, amelyen a sofőr látható, amint gyalog igyekszik elmenekülni a merénylet helyszínéről, a híres Las Ramblas sétányról, miután emberek tucatjait gázolta el. A három fényképen egy nyúlánk, napszemüveget viselő ember láthatóan átvág a sétány melletti La Boqueria piacán. A hatóságok hétfőn állították azt, hogy Junesz Abujakub volt a gázoló jármű vezetője.

Hétfőre virradóra a rendőrség egyébként újabb házkutatást tartott a katalóniai Girona tartománybeli Ripoll Sant Pere negyedében, ahol több gyanúsított, közte Junesz is élt. A település száz kilométerre északra fekszik Barcelonától. A rendőrség két zsákot és egy dobozt vitt el egy lakásból - számolt be a La Vanguardia helyi újság. A város lakói szinte sokkot kaptak, amikor kiderült, köztük élt több merénylő is.

A Reuters hírügynökség megszólaltatta Junesz nagynénjét, Fatima Abujakubot, aki elmondta, hogy unokaöccse 1999 körül érkezett Spanyolországba, egy évvel azután, hogy apja, Omar Marokkóból hajóval oda megérkezett. Az apa fűrészüzemben dolgozott előbb Spanyolországban, majd tavaly Franciaországban. A nagynéni nem érez semmilyen rokonszenvet Junesz iránt, ő inkább a fiú hozzátartozóit sajnálja, akik írástudatlanok, még arabul és spanyolul sem beszélnek rendesen.

Fatima szerint a ripolli imámnak, Esz-Szattinak tulajdonítható, hogy Junesz és társai radikalizálódtak.

Esz-Szattiról az El Mundo című napilap azt írta, hogy korábban két évet töltött börtönben kábítószer-csempészetért és 2012 januárjában szabadult. A börtönben ugyanakkor "különleges barátságot kötött" az egyik elítélttel, akit 18 évi börtönre ítéltek, mert 2004-ben részt vett a madridi pályaudvarokon, közte az Atocha főpályaudvaron elkövetett terrortámadásokban, amelyeknek 190 halottja volt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×