Amerikai légicsapás Szíriában
Pikó András: ideje véget vetni a dohányboltok törvényen kívüliségének
Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések
A zöldebb iroda gazdasági előnyt is jelenthet a vállalkozásoknak
Megindult a lavina Európa legerősebb országában: a vezető fejét követelik, miközben hódítanak a radikálisok – Mi lesz ebből?
Történelmi léptékű, súlyos vereséget szenvedett a német Kereszténydemokrata Unió a hétvégén: a Németországi Szövetségi Köztársaság 1949-es megalakulása óta először esett ki a CDU bármely tartományi parlamentből. Mecklenburg–Elő-Pomerániában múlt vasárnap nem sikerült megugrania az 5 százalékos küszöböt az egykori jobbközép gyűjtőpártnak. Sokatmondó, hogy ilyen silány eredményt még a CDU/CSU szebb napokat látott balközép „riválisai”, a szociáldemokraták (SPD) sem produkáltak eddig. Azáltal, hogy kettejük összesített szavazataránya az elmúlt 50 év alatt folyamatosan csökkent, 2000 óta többet kormányoztak „nagykoalícióban” együtt, mint külön. A bal- és jobbközép kényszerházassága pedig mindkettőjüket megviselte, az állandó kompromisszumkényszer, ami végül mindkét fél számára keserédes gyümölcsöt hoz, pedig most minden korábbinál jobban kínozza őket. Örökké eltűnt a polgári közép? És minek köszönhető a jelenlegi CDU-s kancellár, Friedrich Merz rekordalacsony népszerűsége?
Komoly bajban lehetnek ezek a magyar álláskeresők: egyetlen hiba miatt azonnal kukázzák az önéletrajzukat
Az életkor sajnos sokszor hátrány is lehet az álláskeresésben, de ezzel a hét módszerrel sokat tehetünk a jobb első benyomásért.
Trump threatens to 'annihilate' Iran in UN speech as officials from both countries meet on sidelines
In his address, the US president pondered whether a peace deal would be agreed or whether he would have to take extreme action against Iran.





