eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Hiába a barátságos hangulat, Trump kíméletlen lesz

Hiába a barátságos hangulat, Trump kíméletlen lesz

A mostani barátságos hangnemtől függetlenül a Trump-kormány kőkeményen érvényesíti majd érdekeit Magyarországon és a környező országokban is - hangsúlyozta Magyarics Tamás, az ELTE docense és Feledy Botond külpolitikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszéltek arról, hogy elképzelhető, Donald Trump amerikai elnök nem tartja országa érdekének, hogy az Európai Unió erős és egységes legyen.

Donald Trump amerikai elnök korábban üdvözölte a Brexit-népszavazás eredményét, és a kétoldalú kapcsolatokat erősítené a multilaterális megállapodások helyett, így inkább nemzetállamokban gondolkodik, mintsem az unió egészében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Magyarics Tamás, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem docense.

„Elképzelhető, hogy a trumpi gondolkozás inkább az, hogy jó, Európa jó és szép, de az nem biztos, hogy Amerikának érdeke, hogy túlságosan erős és egységes legyen” - fejtette ki.

Magyarics Tamás hozzátette, hogy a múlt héten beiktatott amerikai elnök mellett Nagy-Britannia, Oroszország és Kína vezetése is inkább a kétoldalú megállapodásokat részesítené előnyben a multilaterális, például az Európai Unióval megköthető megegyezésekkel szemben, mert így eredményesebbek lehetnek.

Ez azonban Feledy Botond külpolitikai elemző szerint

a kisebb országoknak nem kedvező.

„Magyarország kategóriájú országok számára azért az veszteség lenne, ha bilaterális alapon kell tovább sakkozniuk és elveszítik a multilaterális platformokat. Akkora felületen, mint amit az unió vagy a NATO biztosít, sokkal könnyebb olyan csomagmegállapodásokat kötni, amelyben elképzelhető olyan konszenzus, ami még kedvező a kisebb országnak” - vélekedett.

Ehhez képest ha egy sokkal erősebb partnerrel kell egyezkedni, jóval kisebb a gazdaságilag gyengébb országok mozgástere – tette hozzá Feledy Botond.

Kőkemény érdekérvényesítés

A külpolitikai elemző arról is beszélt, hogy a jelenlegi barátságos hangulatból még korai következtetéseket levonni, a gyakorlatban az Egyesült Államok kőkeményen érvényesíti majd az érdekeit Magyarországgal és a régió többi országával szemben is.

Ezzel egyetértett Magyarics Tamás is, aki szerint a mostani barátságos hangulat ellenére Trump kíméletlenül fogja érvényesíteni az érdekeit. Az ELTE docense megjegyezte, hogy

Magyarország nem elsődleges fontosságú az Egyesült Államoknak.

Trump legfontosabb emberei közül Magyarics Tamás Rex Tillerson leendő külügyminisztert emelte ki, míg Feledy Botond arról beszélt, hogy még nem látni, kinek mekkora súlya lesz, a miniszterek irányítják Trumpot, vagy az elnök húzza maga után a tárcavezetőket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×