Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
331.76
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Sikeresen leszállt három űrhajós

Sikeresen landolt vasárnap Kazahsztánban a Nemzetközi Űrállomás (ISS) három asztronautája - jelentették be egy időben az orosz és az amerikai űrközpontban.

Az űrállomás eddigi parancsnoka, az orosz Anatolij Ivanyisin, valamint az amerikai Kate Rubins és a japán Onisi Takuja ereszkedett le ejtőernyő segítségével a kazah sztyeppére kevesebb mint három és fél órányi utazás után. Rubins és Onisi először járt az űrben, Ivanyisin azonban már korábban is volt az űrállomáson. A három kozmonauta 115 napot töltött az űrben, s ez idő alatt csaknem 40 tudományos kísérletet végzett el.

Az orosz űrrepülési ellenőrző központ (CUP) egyik szóvivőjének tájékoztatása szerint mindhárman jól vannak.

Az űrállomásra múlt héten érkezett meg az új, szintén háromtagú legénység, amelynek pénteken adták át hivatalosan a feladatokat. Az orosz Szergej Rizskov és Andrej Boriszenko, illetve az amerikai Robert Shane Kimbrough várhatóan február végéig fog dolgozni a Föld felett mintegy 400 kilométeres magasságban, óránként több mint 27 ezer kilométeres sebességgel keringő űrállomáson.

November második felében további három - egy amerikai, egy orosz és egy francia - kozmonauta csatlakozik hozzájuk.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×