Infostart.hu
eur:
386.24
usd:
330.54
bux:
116413.38
2026. január 12. hétfő Ernő

Tízezer rendőr biztosította a francia nemzeti ünnepet

Fokozott biztonsági intézkedések mellett tartották csütörtökön a francia forradalom kitörésének napjáról megemlékező július 14-i nemzeti ünnepi események keretében hagyományosan megrendezett katonai parádét Párizsban.

A Champs-Élysées sugárúton tartott katonai felvonulás biztosítására a francia biztonsági erők 11 500 tagját mozgósították. Francois Hollande francia államfő a délelőtt folyamán érkezett a diadalívhez, hogy végig követhesse a csapatfelvonulást, amelyen több mint 3200 gyalogos és lovas katona, illetve 212 jármű vett részt. Emellett több mint 80 helikopter és repülőgép repült át a francia főváros felett. A Patrouille de France műrepülőcsoport pedig színes füstcsíkokat húzva a francia trikolort festették az égre.

Az idén rendezett felvonuláson ausztrál és újzélandi katonák is részt vettek az első világháborús somme-i csata századik évfordulóján rendezett megemlékezés keretében.

Hollande számos állam- és kormányfő társaságában követte figyelemmel a katonai parádét a dísztribünről, amelyen többek mellett John Kerry amerikai külügyminiszter és John Key újzélandi miniszterelnök is helyet foglaltak.

Az ünnepségek az este folyamán a Mars mezőn rendezett koncerttel és egy hatalmas tűzijátékkal zárulnak majd az Eiffel-toronynál. Az eseményeket 2500 rendőr biztosítja majd.

A francia forradalom a Bastille párizsi börtön ostromával kezdődött 1789. július 14-én.

Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×