Infostart.hu
eur:
386.41
usd:
331.31
bux:
117391.11
2026. január 13. kedd Veronika

Elfogták a leghírhedtebb dzsihadista hóhért?

Brit médiafelületeken is megjelent csütörtöki értesülések szerint a szíriai kormányerők elfogták az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorcsoport leghírhedtebb hóhérát.

A Daily Mail című konzervatív brit napilap, illetve a Metro brit kiadásának honlapján megjelent egy videofelvétel, amely állítólag a Bulldózer néven emlegetett hóhér elfogását mutatja. A felvételen egy hatalmas termetű ember látható, ahogy félmeztelenül, hátra kötözött kézzel fekszik egy teherautó platóján.

A felvételhez fűzött beszámoló szerint sem az elfogott neve, sem nemzetisége nem ismert.

A Daily Mail szerint a 130 kilós hóhér többtucatnyi ember lefejezéséért felelős. A lap online felülete közöl egy fotót, amelyen a Bulldózer egy karddal lefejez egy tizenéves fiút, akinek az volt a bűne, hogy nyugati popzenét hallgatott.

Ezen a képen a hóhér arcát is eltakaró fekete öltözetben látható, de a lap közzétett egy videofelvételt is, amelyen egy hasonló testalkatú férfi katonai ruhában, egy utca közepén készül foglyok lefejezésére; ezen látszik az arca is, amely hasonlít az elfogott férfiéhez.

A hóhér a gyilkosságokon kívül a lap által közölt beszámolók szerint megcsonkított sok gyereket, akik nem akartak fegyverrel harcolni az Iszlám Állam soraiban.

A brit beszámolók szerint a Bulldózer az Iszlám Állam tavaly megölt, brit állampolgárságú, hasonlóan brutális kivégzőjének egyik utódja lehetett.

A 27 éves Mohammed Emwazit az amerikai légierő ölte meg novemberben Szíriában, drónok bevetésével.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Extrém bizonytalanságot okozhat a tőzsdéken, hogy az amerikai jegybank elnöke ellen büntetjogi vizsgálat indult, amit Jerome Powell egyenesen nyomásgyakorlásnak és megfélemlítésnek nevezett; de az összes még élő, volt amerikai jegybankelnök is egy közös nyilatkozatban élesen bírálta az igazságügyi minisztérium vizsgálatát, kiemelve, hogy egy ilyen intézkedéssel aláássák a Fed függetlenségét. A bizonytalanság közepette tegnap nagyot raliztak a menekdékeszközként működő nemesfémek, új csúcsra tört az arany és az ezüst is. Gazdasági információk tekintetében ma az Egyesült Államokból friss fogyasztóiár-index érkezik, valamint a decemberi költségvetési egyenleg alakulását is közzéteszik – ezek befolyásolhatják valamelyest a befektetői hangulatot. Ázsiában volt a hangulat a piacokon, az előzetes adatok alapján hangulatú kereskedésre lehet számítani Európában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×