Infostart.hu
eur:
386.11
usd:
331.56
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Az iraki kormányerők megkezdték Fallúdzsa végső ostromát

Az iraki kormányerők megkezdték hétfőn az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet kezén lévő nyugat-iraki Fallúdzsa városának végső ostromát - jelentették be a hadműveletet vezető parancsnokok.

Szaba al-Noman, a terrorellenes elitalakulatok egyik szóvivője közölte, hogy helyi idő szerint hétfő kora hajnalban rohamra indultak a dzsihadisták második számú iraki fellegvárának számító, Bagdadtól ötven kilométerre fekvő Fallúdzsában az Iszlám Állam harcosai ellen.

A síita milíciák által támogatott katonák három irányból léptek a város területére. A település déli részén fekvő Najmíja körzetben robbanásokat és fegyverropogást lehetett hallani.

Abdelvahab asz-Szádi, a bevetésért felelős parancsnok azt mondta, az elitalakulatokat, amelyek a hét vége óta készültek a város végső ostromára, az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció légicsapásokkal segíti.

A biztonsági erők és a síita milíciákat tömörítő Hasíd Saábi ernyőszervezet múlt hétfőn indított hadjáratot Fallúdzsa visszafoglalására. Az elmúlt néhány napban a város körül fekvő több falut és Fallúdzsa több külvárosát is sikerült visszavenniük a szélsőségesektől.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) múlt pénteken azt közölte, hogy nagyjából 50 ezer civil rekedt Fallúdzsában, a szélsőséges szunnita harcosok ugyanis nem engedik őket elmenekülni. Akiknek ez csütörtökig mégis sikerült - mindössze 800 emberről van szó -, azok azt mondták, hogy többen éhen haltak a városban.

Ez volt az első iraki város, amelyet 2014 januárjában megszállt az Iszlám Állam, már fél évvel azelőtt, hogy a terrorszervezet kikiáltotta "kalifátusát" az általa elfoglalt iraki és szíriai területeken.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×