Infostart.hu
eur:
386.54
usd:
331.63
bux:
120322.96
2026. január 14. szerda Bódog

Ferenc pápa 12 szír menekültet visz magával Leszbosz szigetéről

Ferenc pápa 12 szíriai muzulmán menekültet visz magával szombaton az égei-tengeri Leszbosz görög szigetről a Vatikánba - erősítette meg a pápai állam.

A Reuters hírügynökség által idézett egyik szemtanú közölte azt is, hogy látta, amint három családnyi szír menekült szállt fel a pápai repülőgépre. A pápa szombat délután a szigeten tett rövid látogatás után utazott haza a Vatikánba.

A vatikáni közlemény szerint két család Damaszkuszból, a harmadik Deir ez-Zórból származik: mindannyian olyan területekről menekültek, amelyeket az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tart megszállása alatt. A 12 menekült között hat gyerek van.

Az érintettek még a menekültek visszaküldéséről szóló EU-török egyezmény március 20-i életbe lépése előtt érkeztek Leszboszra, ahol nyitott menekülttáborokban helyezték el őket.

"A pápa egy üdvözlő gesztust akart tenni a menekültek felé azzal, hogy a saját repülőgépén vitte őket Rómába" - olvasható a vatikáni közleményben.

Médiajelentések szerint a 12 menekültet sorshúzással választották ki. A római központú, a Vatikánhoz közel álló, világi katolikusokból álló Szent Egyed Közösség fog gondoskodni róluk, amely a világ különböző pontjain hátrányos helyzetű gyerekeket, otthonaikban magányosan vagy intézetekben élő időseket, fogyatékosokat, hajléktalanokat, rabokat látogat és segít.

Vatikán állam, amelynek kevesebb mint ezer lakosa van, már két közel-keleti menekült családnak nyújtott menedéket.

Címlapról ajánljuk
A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én
Felkészülés 2026

A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én

Teljes egészében felhő alapú infrastruktúrára épül a valasztas.hu honlap, amely így nagy terhelés esetén is garantálja a stabil és megbízható működést – mondta az InfoRádióban Nagy Attila. Az NVI elnöke arra is kitért, hogy az elmúlt években kiiktatták a rendszerből azokat az elemeket, amelyek a korábbi választások során a szavazókörök zárásának a csúszásához vezettek vagy lassították a szavazatszámlálást.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×