Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

KKM: nincs magyar utas az eltérített egyiptomi repülőgépen

Nincs magyar utas az eltérített, Cipruson landoló egyiptomi repülőgépen - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szóvivője kedd délelőtt az M1 aktuális csatornán.

Menczer Tamás azt mondta: jelenlegi információk szerint egy gép eltérítő van, s úgy tűnik személyes motiváció áll a háttérben.

A külügyi szóvivő arra a kérdésre, hogy megváltoztatják-e Egyiptom biztonsági besorolását azt válaszolta, ilyen esetekben a konzuli osztályon minden fontos információt begyűjtenek, és azt is figyelik, hogy más európai országok miként viszonyulnak a történtekhez. Amikor megvan minden információ, akkor döntenek arról, hogy szükséges-e az adott ország biztonsági besorolásának megváltoztatása - mondta Menczer Tamás.

A repülő az egyiptomi Alexandriából Kairóba indult, de az egyik utas azzal fenyegette meg a pilótát, hogy működésbe hozza a testén lévő robbanómellényt, ha nem Lárnakán száll le. Ciprusi televíziók a helyszínről kedd délelőtt arról számoltak be, hogy az utasok egy része, mintegy 40-50 ember, köztük nők és gyermekek leszálltak az utasszállítóról.

Az egyiptomi légiforgalmi hatóság korábbi közleménye szerint a gépen 55 utas és öttagú személyzet tartózkodott. Biztonsági források szerint az utasok között volt nyolc brit és tíz amerikai állampolgár is.

A legfrissebb hírek szerint az egyiptomi légitársaság Airbus 320-as típusú utasszállító repülőgépét eltérítő férfi egyiptomi állampolgárságú. Az al-Ahram című egyiptomi napilap helyi biztonsági erőktől úgy értesült, hogy a férfi az egyesült államokbeli atlantai egyetem professzora.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Száztízezer euróért, vagyis mintegy 40 millió forintért kelt el egy 1,009 kilogrammos fehér szarvasgomba a piemonti Albában rendezett 27. nemzetközi árverésen, a különleges tételt egy hongkongi vásárló vitte haza. A második tételért, egy 402 grammos példányért 16 ezer eurót fizetett egy férfi, aki kínai tanárként mutatkozott be. Az árverés iránt évről évre több ország érdeklődik, idén Hongkong, Bangkok és Bécs mellett Brazíliaváros, London, Makaó és Vilnius is részt vett rajta. A bevételt hagyományosan jótékony célokra fordítják Olaszországban és külföldön. Az ínyencek és a Michelin-csillagos séfek által keresett albai fehér szarvasgombát a világ legértékesebb szarvasgombájaként tartják számon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×