Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Belgiumnak minden pénzt megér a terror elleni harc

Belgium elég gazdag ország ahhoz, hogy ne szabjanak felső határt a terrorizmus ellen folytatott küzdelem kiadásainak - jelentette ki kedden Koen Geens belga igazságügy-miniszter az RTBF közszolgálati tévécsatorna műsorában.

A miniszter kifejtette, eddig 400 millió eurót (mintegy 120 milliárd forint) különítettek el az ilyen jellegű kiadásokra.

Hangsúlyozta: a novemberi, Párizsban elkövetett terrortámadások óta fel vannak készülve arra, hogy Belgium területén is hasonló események történjenek, ezért minden forrást megmozgatnak ezek elhárításához.

"Sohasem lehetünk biztosak abban, hogy ez nem következik be újból" - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy nincsenek arra vonatkozó információk, hogy a fővárosban vagy az ország területén további támadásokra kellene számítani.

A terroristák felkutatására indított nyomozások nagy erőkkel folynak, de egyelőre nem lehet pontosan tudni, mi volt a keddi támadások elkövetőinek terve. A miniszter reményét fejezte ki, hogy sikerül kézre keríteni azt a merénylőt, aki végül nem robbantotta fel magát a Zaventem nemzetközi repülőtéren.

Jan Jambon belügyminiszter a műsorban azt mondta, a hatóságok tudtak arról, hogy Németországon át Franciaországig "nagy a mozgolódás" radikális körökben, de arról nem volt tudomásuk, hogy Brüsszelben készülnének terrortámadásra.

Hozzátette: a keddi események hatására a legmagasabb fokozatúra emelték az ország védelmi szintjét, ami azt jelenti, hogy minden rendőrt és katonát mozgósítottak, valamint felső korlát nélkül, minden anyagi támogatást biztosítanak a terrorizmus elleni küzdelemhez.

Címlapról ajánljuk
Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×