Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Abdeslam újabb terveket szőtt Brüsszelben

A tavaly novemberi párizsi merényletek után újabb terveket szőtt Brüsszelben és számos fegyverhez férhetett hozzá Salah Abdeslam, a 130 halálos áldozatot követelő merényletek legfőbb gyanúsítottja - közölte vasárnap a belga külügyminiszter a pénteken elfogott terrorista rendőrségi kihallgatására hivatkozva.

Didier Reynders közlése szerint Abdeslam azt állította, hogy "készen állt újraindítani valamit Brüsszelből".

A miniszter hangsúlyozta, a hatóságok komolyan veszik az elhangzottakat, mert a nyomozók rengeteg fegyvert, köztük nehézfegyvereket találtak már az első vizsgálódások alkalmával, és Brüsszelben új emberekből álló hálózat alakult ki Abdeslam körül.

Reynders hozzátette, több mint harminc embert azonosítottak eddig, akiknek közük volt a párizsi merényletekhez, de "biztosak vagyunk abban, hogy még vannak mások is."

A külügyminiszter szorgalmazta, hogy az európai titkosszolgálatok és a határőrségek működjenek együtt és osszák meg információikat a gyanúsítottak kiszűrése érdekében.

Amellett, hogy eredeti terve szerint fel akarta robbantani magát a francia főváros legnagyobb stadionja mellett, a hatóságok úgy vélik, Salah Abdeslam központi szerepet játszott az európai dzsihadisták körében.

Õ lehetett, aki megszervezte és összehangolta a párizsi merényleteket. Emellett ő volt, aki beszerezte a robbanóövekhez szükséges hozzávalókat, aki autót bérelt az öngyilkos merénylők szállításához és biztosította számukra a szállást Párizs egyik külvárosában.

A férfit pénteken egy rendőrségi razzia során fogták el a brüsszeli Molenbeek negyedben. A hatóságok szombaton "terrorista gyilkosságban való részvétel" jogcímén vádat emeltek ellene.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×