Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Abdeslam elfogása jelentős csapás az Iszlám Államnak

"Jelentős csapás" érte az Iszlám Állam dzsihadista szervezetet Európában Salah Abdeslamnak, a tavaly novemberi 13-ai, 130 áldozatot követelő párizsi terrortámadások fő gyanúsítottjának az elfogásával - mondta szombaton Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter a védelmi tanács ülését követően.

"Az elmúlt héten végrehajtott (rendőri) akciókkal több olyan egyént is ártalmatlanítottunk, akik szélsőségesen veszélyesnek és teljesen eltökéltnek bizonyultak" - tette hozzá a tárcavezető, aki szerint "Salah Abdeslamnak a francia igazságszolgáltatás előtt kell majd felelnie a tetteiért".

Francois Hollande államfő a merényletek logisztikai felelősének brüsszeli letartóztatását követően hívta össze hivatalában a védelmi tanács ülését, amelyen jelen volt Manuel Valls miniszterelnök, valamint a védelmi, a külügyi, a belügyi, az igazságügyi tárca, illetve a hadsereg és a különböző biztonsági szolgálatok vezetői.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×