Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kövér László a Dél-afrikai Köztársaságban

Magyarország stratégiai partnerként tekint Dél-Afrikára, az Európai Unió tagjaként is igyekszik erősíteni az Európa és Afrika közötti együttműködést - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke Fokvárosban.

Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnökének tájékoztatása szerint Kövér László szerdán érkezett hivatalos látogatásra a Dél-afrikai Köztársaságba, ahol Fokvárosban megbeszéléseket folytatott Baleka Mbete-vel, a nemzetgyűlés elnökével, valamint Thandi Modise-vel, a Tartományok Nemzeti Tanácsa (Felsőház) elnökével. 2002 óta ez az első magyar házelnöki látogatás Dél-Afrikában.

Kövér László arról beszélt, hogy Magyarország stratégiai partnerként tekint Dél-Afrikára, határozott szándéka a problémamentes kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztése minél szélesebb területen. A mostani látogatással a parlamenti kapcsolatok kiszélesítése a cél, a legmagasabb szintű találkozókon túl a szakbizottságok és a hivatalok közötti tapasztalatcserék jövőbeni kibővítésével is.

A 2015-ben meghirdetett "Déli Nyitás" politikája révén kiemelt figyelmet szentelünk a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének az afrikai kontinens, kiemelten a szubszaharai térség fejlődő államaival. Vitás kérdésektől mentes kapcsolataink a térség országaival szilárd kereteket és biztos alapot nyújtanak az együttműködés továbbfejlesztéséhez. Készek vagyunk megerősíteni együttműködésünket a nemzetközi szervezetekben, illetve egyeztetni a fontosabb globális ügyekben a Dél-afrikai Köztársasággal - fogalmazott a házelnök.

Az Országgyűlés elnöke megbeszélésein hangsúlyozta, hogy Magyarország az Európai Unió tagjaként igyekszik elősegíteni az Európa és Afrika közötti együttműködés erősítését és kiszélesítését a politikai, a gazdasági, a biztonsági, valamint a társadalmi és szociális modernizációs területeken egyaránt. Mivel Dél-Afrika egyfajta kapuszerepet tölt be a térségben, és gazdasági súlyát jóval meghaladó nemzetközi befolyással rendelkezik, az országgal folytatott kétoldalú együttműködés multiplikátorhatású lehet, erősítve jelenlétünket az egész kontinensen.

Magyarország a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére 2014-ben kereskedőházi irodát nyitott számos afrikai ország mellett (Ghána, Botswana, Etiópia, Zambia) Dél-Afrikában is. A kereskedőházi partner az eltelt időszakban számos együttműködési projektet tárt fel és indított el a védelemgazdaság, a járműipar, az egészségipar, az élelmiszeripar és a mezőgazdasági technológiák területén. Az utóbbi években némileg visszaesett exportot úgy kívánják növelni, hogy ezzel hozzájáruljanak a helyi kapacitások fejlesztéséhez, ezen keresztül Afrika gazdaságának dinamizálásához a magyar technológia és innováció átadásával - olvasható a közleményben.

Magyarország Afrika-politikájában a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt kap a civil szféra kapcsolatépítésének támogatása, ezen belül a felsőoktatás és a szakképzés terén ajánlott fel segítséget. A Stipendium Hungaricum ösztöndíj program révén három éven keresztül évi száz dél-afrikai hallgatónak kínálnak magyarországi képzést.

Az Országgyűlés elnöke magyarországi hivatalos látogatásra hívta meg mindkét tárgyalópartnerét, akik a meghívást elfogadták.

Kövér László Fokvárosban, a parlament előtti téren megkoszorúzta Nelson Mandela szobrát. A házelnök Johannesburgban találkozik a dél-afrikai magyar közösség tagjaival, ünnepi beszédet mond a március 15-i megemlékezésén, és megkoszorúzza az 1956-os emlékművet.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×