Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nem sok esély van a genfi béketárgyalások megkezdésére

Elvileg ma kezdődnek a szíriai polgárháború miatt Genfbe összehívott béketárgyalások. A tanácskozást eredetileg hétfőn tartották volna, de nem sikerült megállapodni arról, ki képviselje az ellenzéket.

Aligha kezdődnek el pénteken Genfben a béketárgyalások a damaszkuszi kormányzat és a szíriai ellenzék képviselői között - közölte a Szíriai Demokratikus Tanács nevű arab-kurd ellenzéki szervezet vezetője. Hajtam Manna technikai okokra hivatkozott, és elmondta, hogy Staffan de Mistura ENSZ-különmegbízott igyekszik elhárítani az akadályokat.

Az olasz - svéd diplomata múlt héten a BBC-nek nyilatkozott Davosban, ahol optimista volt atekintetben, hogy a tárgyalások januárban elkezdődhetnek. A veterán politikus szóvivője tegnap azt mondta, hogy az ENSZ nem akarja elhalasztani a pénteki találkozót.

Az arab-kurd szervezet társelnöke szerint tizenöt névből álló "demokratikus és szekuláris" listát állítottak össze, hogy szerintük kiknek kellene ott lenniük a tárgyalásokon. Hajtam Manna korábban már leszögezte: két kurd vezető, Száleh Muszlim és Ilhám Ahmed jelenlétéhez mindenképpen ragaszkodik.

A Demokratikus Unió Pártjának elnöke, Száleh Muszlim arról beszélt, hogy ha az ENSZ-különmegbízott valóban békét akar Szíriában, akkor minden érdekelt résztvevőt az asztalhoz ültet. Ugyanakkor sem ő, sem a kurdok más képviselője nem kapott meghívót.
Oroszország, a megbeszélések egyik fő előmozdítója úgy véli, hogy a kurdok nélkül aligha lehet eredményes a béketárgyalás.

Ahmet Davutoglu török kormányfő a minap kijelentette: országa ellenzi a kurdok meghívását, mert vezetőiket terroristának tekinti. Az ENSZ végül eleget tett Ankara kérésének.

A csaknem öt éve kirobbant szíriai konfliktusban mintegy 250 ezer ember halt meg, és 11 millióan váltak földönfutóvá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. A miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×