Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Amerika lehallgathatja Izrael kormányfőjét?

Izraelnek hivatalosan is tiltakoznia kell az amerikai kormánynál, ha igaznak bizonyul az a sajtójelentés, amely szerint az amerikai titkosszolgálatok továbbra is lehallgatják Izrael kormányfőjét - jelentette ki szerdán Jiszráel Kac közlekedési és titkosszolgálati ügyekkel foglalkozó miniszter.

"Ha igaz a hír, akkor Izraelnek hivatalosan is tiltakoznia kell az amerikai kormánynál, és követelnie kell minden ilyen jellegű tevékenység beszüntetését"- mondta a miniszter a Ynetnek, a Jediót Ahronót című újság honlapjának válaszul a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai napilap meg nem nevezett amerikai kormányzati illetékesekre hivatkozó állítására.

Kedden a WJS ugyanis nyilvánosságra hozta, hogy az amerikai titkosszolgálatok továbbra is lehallgatják Izrael kormányfőjét, jóllehet korábban a titkos adatgyűjtési botrányra válaszul megígérték, hogy korlátozzák a szövetségesek megfigyelését.

Kac véleményével ellentétben Jákov Amidror volt izraeli nemzetbiztonsági tanácsadó úgy nyilatkozott a katonai rádiónak, hogy "Amerika mindenkit lehallgat, nem kell ettől különösebben izgalomba jönni. Ezt mindenki tudja, ez tény. Izrael óvakodik attól, hogy kémkedjen Amerikában, egyáltalán nem tesz ilyet"- tette hozzá.

Az amerikai lap kormányzati körökre hivatkozva azt írta, Netanjahu esetében folyamatos megfigyelést rendeltek el, mivel Washington attól tartott, hogy Izrael az iráni nukleáris programról Teherán és Washington között folyó tárgyalások lehallgatásával igyekszik elejét venni annak, hogy megállapodás jöjjön létre a felek között.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×