Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A Hamász betiltotta a szilvesztert

A gázai övezetet irányító Iszlám Ellenállási Mozgalom (Hamász) betiltotta a szilvesztert és az újév megünneplését az ellenőrzése alatt álló területen - közölte szerdán a gázai rendőrség.

Az iszlám alapokon álló radikális szervezet vallási értékekre és hagyományokra hivatkozva tiltotta be a szilveszteri ünnepségeket.

"Az újév megünneplése ellentétes az iszlámmal és szabályaival. Ez elsősorban nyugati szokás, melyet mi itt, Gázában nem tudunk elfogadni" - közölte a gázai rendőrség szóvivője, tudatva egyúttal, hogy a szállodák, kávézók, éttermek tulajdonosait, üzemeltetőit is értesítették, hogy ne szervezzenek szilveszteri összejöveteleket, ünnepségeket.

Ajman Batindzsi elmondta azt is, hogy az ünneplés a "jeruzsálemi intifáda áldozatainak családjaival való szolidaritás" miatt is tilos, utalva ezzel az elmúlt hónapok többnyire magányos palesztin merénylők által elkövetett késeléses támadásaira. A merényletekkel összefüggésben 136 palesztin halt meg, a támadók pedig 20 áldozattal végeztek az elmúlt hónapokban. A korábbi években a vendéglátó helyeken meg lehetett ünnepelni a szilvesztert a gázai övezetben.

A Hamász azt is közölte, hogy a hatóságok minden nem engedélyezett ünneplésnek véget fognak vetni.

Az iszlám naptár szerint egy év 12 holdhónapból áll, az év első napja mindig más időpontra esik. Idén az iszlám időszámítás szerint októberben vette kezdetét az 1437. esztendő.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×