Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Bekérették a pozsonyi magyar nagykövetet is

Bekérette a szlovák külügyminisztérium hétfőn Magyarország pozsonyi nagykövetét, Czimbalmosné Molnár Évát Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a cseh sajtóban tett kijelentései miatt - közölte honlapján a szlovák külügyi tárca.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Právo című cseh lapban múlt pénteken megjelent interjújában a Benes-dekrétumokat érintve kijelentette: "egyáltalán nem lett volna szabad, hogy a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság az Európai Unió tagjává váljanak, amennyiben jogrendjükben egy olyan törvény van, amely a kollektív bűnösség elvén alapul".

A szlovák külügyminisztérium nyilatkozatában hangsúlyozta: Szlovákia és Magyarország kapcsolatai - a két kormány igyekezetének köszönhetően - jelenleg történelmileg a legjobb szinten vannak. A két fél között zajló párbeszéd és együttműködés intenzív, ami bilaterális szinten túl a visegrádi négyek keretében és az összeurópai témák tekintetében is megfigyelhető - fűzte hozzá a nyilatkozatában a szlovák külügyminisztérium, megjegyezve: ezért érthetetlen, miért érzi szükségét Kövér László, hogy Szlovákia és újabban Csehország címére tett sértő kijelentéseivel megzavarja ezt a pozitív hangulatot.

"Kövér László legújabb kijelentései, miszerint Szlovákiának és Csehországnak nem kellett volna az EU tagjává válnia, szakmaiatlanok, és nem felelnek meg a kölcsönös kapcsolatok színvonalának" - írta a szlovák szaktárca, hozzátéve: elvárják, hogy a jövőben Kövér László tartózkodjon a hasonló kijelentésektől.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×