Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ankara akár szankciókat is bevezetne Moszkvával szemben

Törökország lépéseket fontolgat és szükség esetén szankciókat is bevezet Moszkvával szemben - mondta Ahmet Davutoglu török kormányfő kedden, mindazonáltal megjegyezte, hogy Ankara nyitott marad a tárgyalásokra.

Davutoglu a török kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) tagjai előtt tartott beszédet a török parlamentben.

A két állam viszonya azt követően vált feszültté, hogy a szíriai-török határterületen a török légierő a múlt hónapban lelőtt egy Szu-24-es típusú orosz vadászbombázót. Moszkva gazdasági és diplomáciai szankciókkal reagált az esetre és azt állította, hogy a harci gépet azért lőtték le, mert így akarták biztosítani az Iszlám Állam illegális olajszállítmányainak a zavartalanságát.

Oroszország azzal vádolja Ankarát, hogy a török felső vezetés és személyesen Recep Tayyip Erdogan államfő, illetve családja is érintett a szíriai és az iraki olaj illegális kitermelésében és Törökországba szállításában.

A török államfő Olaszországban élő fia, Bilal kedden egy olasz napilapnak nyilatkozva élesen visszautasította a vádakat. "Irodákat építünk Isztambulban ... nem üzletelünk a Földközi-tenger térségében, Szíriában, vagy Irakban" - mondta a Corriere della Serának Bilal Erdogan. Egyúttal a testvére, Burak érintettségét is cáfolta az olajcsempészetben.

Recep Tayyip Erdogan négy gyermekének egyikeként Bilalnak hajózási és tengeri szállítási érdekeltségei is vannak, illetve számos tartályhajóval is rendelkezik saját vállalatán, vagy más cégeknél partnerségi kapcsolatokon keresztül - írja a cikket ismertetve a Reuters hírügynökség. Bilal Erdogan az olasz lapnak ugyanakkor azt mondta, cégeik nem foglalkoznak közvetlenül vízi szállítással. Bilal Erdogan szerint az Iszlám Állam olajszállítmányaiból éppen Bassár el-Aszad szír elnök húz hasznot.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Negyedszázaddal követve más nagy európai országokat, Olaszország is napirendre tűzte a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozó testület felállítását. A napokban a kormányfő, Giorgia Meloni pártjának egyik képviselője a törvényhozás elé terjesztette az erről szóló jogszabálytervezetet, amelyet a miniszterelnök „civilizációs tettként” értékelt. Svájc is lépéseket tett e téren, az alpesi országban most kezdte el működését a restitúciós bizottság, irányítója Simonetta Sommaruga volt államfő, aki elismerte: országában „néha több idő kell a dolgokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×