eur:
394.3
usd:
369.49
bux:
65655.58
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Békét és szeretet szorgalmazott a pápa a Közép-afrikai Köztársaságban

A fegyverek letételére, békére és szeretetre szólított fel Ferenc pápa afrikai útjának utolsó és egyben legveszélyesebb állomásán, a vallási konfliktus dúlta Közép-afrikai Köztársaságban.

A pápai út mottója egy, Lukács evangéliumából származó idézet: "Evezzünk át a tó túlsó partjára" (Lk 8,22).

"Még akkor is, amikor elszabadulnak a gonosz erői, a keresztényeknek emelt fővel kell válaszolniuk, készen kell állniuk csapások elszenvedésére ebben a csatában, amelyben Isten mondja ki a végső szót. És ez a szó a szeretet lesz. Felszólítok mindenkit, aki igazságtalanul használja e világ fegyvereit, hogy tegye le ezeket a halált hozó eszközöket" - mondta a pápa a főváros, Bangui székesegyházában tartott miséjén.

Szentbeszédében a pápa azt ajánlotta a hívőknek, hogy szeressék ellenségeiket, mert az megóv a bosszúállás kísértésétől és a végtelen megtorlásba való süllyedéstől. Az afrikai politikusok által gyakran eszközként használt etnikai megosztottságokra utalva a katolikus egyházfő leszögezte, hogy meg kell tudni szabadulni a család és a vér megosztottságot kiváltó koncepcióitól.

A Közép-afrikai Köztársaságban csaknem három éve vallási alapú fegyveres konfliktus dúl, amelynek során több ezer embert gyilkoltak meg. Mintegy 460 ezren menekültek a szomszédos Kamerunba, Csádba és Kongóba a belharcok elől, és hasonló számban találni az országban belső menekülteket.

Ferenc pápa vasárnap délelőtt érkezett meg Banguiba, ahol találkozott Catherine Samba-Panza ideiglenes államfővel és az országban akkreditált diplomatákkal. A találkozón úgy fogalmazott, hogy a béke zarándokaként és a remény apostolaként megbékélésre, a fegyverek letételére és a béke megszilárdítására bátorítja az országot. Reményét fejezte ki, hogy a közelgő választásokkal új korszak nyílik a Közép-afrikai Köztársaság történelmében.

Az egyházfő találkozott a protestáns közösségek képviselőivel is, ellátogatott egy menekülttáborba, majd a helyi papság és főpásztorok jelenlétében bemutatott mise előtt Bangui székesegyházánál ünnepélyesen megnyitotta a Vatikánban december 8-án kezdődő, az irgalmasságnak szentelt év legelső, afrikai kapuját.

"Mindannyian békét, irgalmat, megbékélést, megbocsátást és szeretet kérünk" - mondta a pápa a kaput megnyitva.

A pápa a szentmise után fiatalokat gyóntat, majd este kilenckor kezdődik a katedrális előtti téren az imavirrasztás.

Hétfőn az egyházfő felkeresi a helyi mecsetet és az afrikai állam muzulmán közösségének képviselőivel találkozik, délután pedig visszatér a Vatikánba.

Címlapról ajánljuk

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, viszont az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×