Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Megkezdődött a lezuhant orosz utasszállító fekete dobozainak vizsgálata

Megkezdődött kedden az Egyiptomban lezuhant orosz utasszállító fekete dobozainak vizsgálata, a szakértők a katasztrófa okát próbálják felderíteni - közölte a kairói polgári repülésügyi minisztérium egyik illetékese.

A két készülék egyike a pilótafülkében elhangzottakat, a másik a repülési adatokat rögzíti - mondta a tisztségviselő.

Az orosz polgári repülésügyi hatóság, a Roszaviacija hétfőn azt közölte, hogy akkor kezdődhet meg a fekete dobozok vizsgálata, amikor megérkezik a helyszínre az elemzésben részt vevő összes szakember. A vizsgálatban Egyiptom és Oroszország mellett Franciaország és Németország -, ahol a gépet tervező és gyártó vállalat működik -, illetve Írország is részt vesz, mivel ott regisztrálták a repülőgépet.

Az AFP francia hírügynökség által megkérdezett szakértők szerint a fekete dobozok elemzése elhúzódhat, Alekszandr Neragyko, a Roszaviacija vezetője azt mondta, hogy egytől akár négy hétig is eltarthat.

Az egyiptomi Sarm-es-Sejk repülőterén a hatóságok vizsgálják az üzemanyagot, amellyel feltöltötték a gépet - tudatta a Misr Petroleum nevű vállalat, amely ellátja kerozinnal az észak-afrikai ország összes repülőterét. A TASZSZ orosz hírszolgálat arról számolt be, hogy az üzemanyag minőségét és a benne lévő adalékokat vizsgálják, s emellett kihallgatják annak a cégnek a képviselőit, amely az élelmiszert szállította a légitársaságnak.

A helyi sajtó szerint kedden tovább folytatták a holttestek utáni kutatást a katasztrófa helyszínén, a Sínai-félszigeten. Az egyiptomi kormányszóvivő szerint hétfő estig összesen 196 holttestet emeltek ki a roncsok közül. Hoszám Kávís az esetleges terrortámadással kapcsolatos találgatásokat visszautasította, és nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy egyes légitársaságok kitiltották gépeiket az érintett régió légteréből, ami hátrányosan érinti a gazdaság szempontjából létfontosságú idegenforgalmat.

A Kogalymavia (nemzetközi nevén Metrojet) orosz légitársaság repülőgépe az egyiptomi Sarm-es-Sejk üdülőhelyről indult Szentpétervárra, s a felszállás után 23 perccel zuhant le a Sínai-félszigeten szombat reggel. A gépen 217 utas - köztük 17 gyermek - és 7 főnyi személyzet tartózkodott, a katasztrófát senki nem élte túl. Az áldozatok többsége orosz volt, de a gépen utazott négy ukrán és egy fehérorosz állampolgár is.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×