Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.78
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Életfogytiglanra ítélték a késelő menedékkérőt Svédországban

Életfogytiglani szabadságvesztést szabtak ki Svédországban arra az eritreai menedékkérőre, aki a Stockholmtól mintegy száz kilométerre nyugatra fekvő Vasteras IKEA-áruházában két embert halálra késelt - állt a vasterasi bíróság pénteki döntésében.

A harminchat éves eritreai férfi augusztusban ölt meg két vásárlót az áruházban, egy ötvenöt éves nőt és annak huszonnyolc éves fiát.

Értesülések szerint a férfi a gyilkosság napján tudta meg, hogy menedékkérelmét elutasították, kitoloncolás várt rá. Eva Moren svéd főügyész korábban közölte: a késelő beismerte tettét és elmondta, felmerült benne, hogy végez magával vagy megöl valakit, ha nem engedik Svédországban maradni. Bár a tettes hason szúrta magát a gyilkosságokat követően, később mégis úgy nyilatkozott, nem állt szándékában az öngyilkosság. Áldozatait véletlenszerűen választotta ki.

A bíróság pénteken a férfi tettét "nagyon komoly" bűncselekménynek nevezte.

Svédországban az életfogytiglan minimálisan 18 év letöltendő szabadságvesztés büntetést jelent, ami letöltését követően az elkövetőt kiutasíthatják - mondta egy bíró a Vestmanlands Läns Tidning nevű lapnak.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Hatalmas rali a tőzsdéken a választás után, már 1600 pontos pluszban a Dow

Hatalmas rali a tőzsdéken a választás után, már 1600 pontos pluszban a Dow

Erőteljes részvénypiaci rali bontakozott ki az amerikai félidős választások után, a nap folyamán jelentősen javult a befektetői hangulat. A demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek, ami beszűkíti Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterét. Az eredmény nyomán hajnalban még a technológiai szabályozás szigorodásával és az adatközpont-beruházások lassulásával kapcsolatos félelmek váltottak ki eladási hullámot, a nap során viszont a választás körüli bizonytalanság enyhülével együtt egyre feljebb kerültek a vezető indexek. Európában a mérsékelt reggeli emelkedés délutánra komoly raliba fordult át, és az amerikai tőzsdéken is igen jelentős felpattanást lehet látni. A jó nemzetközi hangulatból a magyar piac is kiveszi a részét, határozott pluszban van a BUX, az OTP pedig egy ponton 4 százalékos emelkedésben is volt. Más eszközosztályokban is látható a hangulatjavulás, a kötvényeket is elkezdték venni, a kriptók is felpattantak, és a nemesfémeknél is jelentős emelkedést lehet látni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×