Infostart.hu
eur:
390.98
usd:
331.69
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Lefejeztek egy neves archeológust a dzsihadisták a szíriai Palmürában

Szíria egyik legkiválóbb archeológusát fejezték le az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet dzsihadistái a kelet-szíriai Palmüra romvárosában - számolt be szerdán a szíriai állami média és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns ellenzéki csoport.

A SANA állami hírügynökség és az OSDH közlése szerint az Iszlám Állam kedden végezte ki a város múzeuma mellett lévő téren a 81 éves Háled Aszaádot, aki több mint ötven évig vezette a palmürai régészeti munkálatokat.

Maámún Abdulkarim, egy damaszkuszi kormányhivatal régészettel és múzeumi ügyekkel megbízott osztályvezetője azt mondta, hogy Aszaád holttestét Palmüra régészeti helyszíneinek egyikén egy római oszlopra felakasztották.

A tisztségviselő hozzátette, a szélsőségesek egy hónappal korábban fogták el az idős archeológust, és sikertelenül próbálták rábírni, hogy árulja el, hova rejtették a palmürai kincseket.

A szélsőséges iszlamista szervezet májusban kerítette hatalmába Tadmur városát (ókori nevén Palmürát), miután a kormányhadsereg ottani védelmi vonalai összeomlottak.

Az UNESCO világörökségi listáján szereplő ókori romváros a világ legismertebb történelmi helyszínei közé tartozik, és tartani lehet attól, hogy a radikális fegyveresek lerombolják, ahogy azt Irak jelentősebb régészeti helyszínével is tették. Szíriai tisztségviselők ezért elővigyázatosságból még a város elfoglalását megelőzően több száz ókori szobrot rejtettek el biztonságos helyen.

Júniusban az Iszlám Állam két ókori mauzóleumot robbantott fel Palmürában. Ezek nem tartoztak a város római kori emlékei közé, azonban a terrorszervezet saját értelmezése szerint ellenkeztek az iszlámmal.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×