Infostart.hu
eur:
390.98
usd:
331.69
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Kezdődik az Örökség Világzenei Fesztivál Szolnokon

Szerdán kezdődik és négy napon át tart a huszadik Örökség Világzenei Fesztivál Szolnokon, kilenc külföldi résztvevő és tizenegy hazai formáció lép fel a Tiszai hajósok terén felállított két színpadon - közölte Szolnok polgármestere az esemény előtt tartott keddi sajtótájékoztatón.

Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) elmondta: példás összefogás és együttműködés eredményeként rendezhető meg a város által is támogatott fesztivál Szolnokon, a világ számos részéről érkező fellépők minőségi produkcióira méltán büszkék immár két évtizede. Az elsőként a millennium évében, 1996-ban megrendezett fesztiválnak tavaly tízezer nézője volt, az elmúlt húsz esztendőben pedig több mint kettőszázan léptek fel mintegy ötvenezer néző előtt - számolt be az eredményekről.

Hozzátette: a fesztivál egyben tehetséggondozás is, hiszen a szervezők mindig is törekedtek arra, hogy lehetőséget biztosítsanak a bemutatkozásra a szolnoki fiatal tehetséges zenészek, zenekarok számára. Szólt arról, hogy számos, később ismertté vált együttes, tehetséges fiatal - például a Ghymes, Lajkó Félix - ezen a fesztiválon mutatkozott be először a nagyközönségnek.

Pap Béla, a fesztivál főszervezője a sajtótájékoztatón szólt arról, hogy kiemelkedően jónak tartja a hazai zenei oktatást, hiszen az óvodától a fiatal felnőttkorig végigkíséri a gyerekek életét a magyar és az itt élő kisebbségek népzenéjének az ismerete. A világzenei műfajban nagy népszerűségnek örvend az a tendencia, hogy a fiatalok nagyszüleik, dédszüleik zenei örökségét a saját képükre formálják, új zenei környezetbe helyezik, ezáltal sokkal hitelesebben tolmácsolják azt korosztályuk számára, egyben felkeltik kortársaik érdeklődését. Hozzátette: a zenekarok többsége a szolnoki Kárpát-medence kenyere Szent István-napi programján is fellép.

A nyitó napon a szolnoki Anyám és Nyulam zenekar lép fel vendégeivel, a szolnoki Illés Annával és az erdélyi Berena zenekarral. A Prágából érkező Tomás Reindl egyszemélyes zenekarként, a lengyel Illegal Boys pedig utcazenei produkcióval szórakoztatja a közönséget. A tököli Kolo együttes szerb-balkáni ritmusokkal teszi teljessé az estét.

Az augusztus 20-i ünnepen több fiatal együttes is bemutatkozik: a Szimbola, a Bitang, valamint a több ismert zenészt is soraiban tudó, ám egészen friss formáció, a Holddalanap. A tűzijáték után a Cimbaliband következik, majd a Kárikittyom Anticeleb Orchestra lép fel. A legkisebbeket hangszersimogató, babaringató sarok és kézműves foglalkozás várja, valamint Kovács Gábor gyermekeknek szóló műsora.

A fesztivál harmadik napján Szlovákiából érkezik a népes Buchajtramka együttes, valamint az a lengyel Czeremszyna, amelynek hatalmas basszus-balalajkán játszó tagját évekig emlegette a közönség 2010-es szolnoki fellépése után. A "morvaországi Ghymes", azaz Tomás Kocko és zenekara új és vérpezsdítő műsorral érkezik a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával megvalósuló augusztus 21-i programnapra. Fellép továbbá a Fakutya együttes és a kanadai Lemon Bucket Orchestra is.

A fesztivál zárónapján Curtis Eller és utazó amerikai cirkusza hallható. A bendzsót virtuozitással megszólaltató amerikai zenész Szolnokon mutatkozik be először a magyar közönségnek. Fellép Valeri Dimcsev tamburaművész Shaman Triója Bulgáriából, a Dúhové Eminencie Szlovákiából, valamint a hazai MásKÉP együttes. Délután az Európai Hagyományos Gyermek Népi és Sportjáték Fesztivál bemutatói láthatók a Tiszai Hajósok terén.

A fesztivált Szolnok Megyei Jogú Város, a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatja. Részletes program a http://festival.altpop.hu oldalon található.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×