Infostart.hu
eur:
363.22
usd:
323.92
bux:
145471.12
2026. október 19. hétfő Nándor

Tízezrek tüntettek Rómában a miniszterelnök munkaügyi reformja ellen

Tízezrek vonultak fel szombaton ismét Róma központjában, tiltakozva Matteo Renzi miniszterelnök munkaügyi reformja ellen.

A tüntetést a FIOM olasz nehézipari szakszervezeti föderáció szervezete, amely vezetőjét, Maurizio Landinit tartják az olasz baloldal lehetséges jövőbeni vezérének. Landini megpróbálja Renzi ellenében egységbe kovácsolni a felaprózott baloldalt az általa "szociális koalíciónak" nevezet tömörülésbe.

Landini azt veti a 40 éves miniszterelnök szemére, hogy túlságosan a politikai közép felé sodorja Demokrata Pártját (PD), elszakadva a hagyományosan baloldali gyökerektől.

"Új tavasz kezdődik ma Olaszországban. Készek vagyunk megvívni a csatát, tudván, hogy nagyobb a támogatottságunk, mint a kormányé" - hangoztatta a vörös zászlókat lengető hívei körében a szakszervezeti vezető.

Matteo Renzi vezetése alatt a PD Olaszország messze legerősebb pártja lett, részben a jobboldal megosztottságának köszönhetően, részben pedig annak, hogy Silvio Berlusconi egykori miniszterelnök jogi ügyei is meggyengítették a politikai ellentábort.

Renzi munkaügyi reformcsomagja, az úgynevezett Job Acts, amelyet részben már törvénybe iktattak a múlt hónapban, lehetővé teszi a munkaadóknak, hogy ne vegyék vissza a kirúgott munkavállalókat akkor sem, ha a bíróság törvényellenesnek minősíti menesztésüket. Ilyen esetben elég, ha kártérítést fizetnek nekik.

A kormány ugyanakkor ideiglenesen anyagilag ösztönzi azokat a vállalatokat, amelyek állandó munkaviszonnyal vesznek fel munkavállalókat. A kabinet így akarja felszámolni a tömegesen alkalmazott ideiglenes munkaszerződéseket, amelyek alacsony béreket és kevés jogot kínálnak a munkavállalóknak.

Renzi szerint az új jogszabálynak köszönhetően sikerült csökkenteni Olaszországban a munkanélküliséget, amely a 25 év alattiak körében közel 42 százalékos.

Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×