Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
331.8
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Rabszolgának eladott halászok rekedtek távoli szigeteken

Több ezer, rabszolgának eladott halász rekedt Indonézia mindentől távol eső szigetein - közölte a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) pénteken.

Steve Hamilton, az IOM indonéziai képviseletének vezetője a szigeteket elhagyni nem tudók számát négyezerre becsüli, s szerinte valószínű, hogy a halászok többsége az emberkereskedelem vagy egyenesen a rabszolgatartás áldozata.

Az AP hírügynökség tényfeltáró oknyomozása során újságírói az indonéziai Benjina szigeten jártak, ahol a több száz halász mellett nyolc férfit találtak ketrecbe zárva. Elmondásuk szerint ők nyolcan a megbízhatatlan kategóriába tartoztak, s ezért a hajóskapitány, amint kikötöttek, bezárta őket.

A "szabadon" dolgozó munkások közül negyven férfit interjúvoltak meg az AP munkatársai, akik elmondták, hogy Mianmarból származnak, de Thaiföldről kerültek Indonéziába, hogy thaiföldi halászvállalatok hajóin dolgozzanak. Voltak közöttük olyanok is, akik korábban megszöktek "gazdáiktól", s némi étel fejében a kikötőkben dolgoznak, most már "szabadon". Van, aki már húsz éve éli így életét. A megkérdezettek nagy része azt mondta, napi 20-22 órát dolgoznak, és gyakran megverik őket, ha panaszkodni vagy pihenni próbálnak.

Egy neve elhallgatását kérő volt rabszolga-kereskedő elmondta, hogy mianmari, kambodzsai és szegény thaiföldi férfiakat céloznak meg a "kereskedők", de egyre nehezebben tudják meggyőzni őket, hogy vállalják a halászmunkát az illegálisan tevékenykedő hajók fedélzetén. Ezért fokozatosan szélsőségesebb módszereket alkalmaznak: gyakran bedrogozzák és elrabolják a kiszemelt "munkavállalókat".

Ezután a thaiföldi kapitányoknak vagy a hajójukat tulajdonló vállalatoknak eladják az embereket nagyjából 1000 amerikai dollárnak megfelelő összegért. Az így rabszolgasorsba taszítottaknak le kell dolgozniuk vételárukat, ami szinte lehetetlen, ugyanis gyakran semmi fizetséget nem kapnak. Sokan közülük megszöknek, de a kikötőnek használt szigetet nem tudják elhagyni. A visszatérést hazájukba az is akadályozza, hogy amikor hajóra kerülnek, hamis dokumentumokat kapnak, és sajátjaikat elkobozzák.

A megdöbbentő az AP szerint az egészben az, hogy ezek a thaiföldi halászhajók Indonézia felségvizein és szigetein tevékenykednek. A thai parlament egy volt tagja beismerte az oknyomozó újságíróknak: korábban megvesztegetett indonéz tisztviselőket, hogy beengedjék felségvizeikre a halászokat. Akkoriban havi 6100 dollárba került a tisztviselők engedélye.

Az AP oknyomozó riporterei a rabszolgák által kifogott halakat egészen az Egyesült Államok legnagyobb szupermarketjeiig követték. A tényfeltáró cikk hatására az amerikai kormány és a nagyobb kiskereskedelmi cégek felszólították a thaiföldi juntát, hogy vessen véget a rabszolga-kereskedelemnek és a kizsákmányolásnak. Prajuth Csan-Ocsa tábornok, a demokratikus thaiföldi kormányt hónapokkal ezelőtt eltávolító katonai puccs vezetője közölte, hogy a riport fényében a kormány fokozza erőfeszítéseit a kizsákmányolás elleni küzdelemben, és bíróság elé állítja a felelősöket.

A thai törvényhozásban csütörtökön megszavazták, hogy az emberkereskedelem-ellenes törvények megsértéséért súlyosabb büntetéseket rónak ki. Ezentúl az egy vagy több ember halálát okozó emberkereskedőt halálbüntetésre, azt pedig, aki súlyosan megsebesít valakit, életfogytiglani szabadságvesztésre és 12 300 dollár bírságra ítélhetik.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×