Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Francia helyhatósági választások - Alacsony a részvétel

A választásra jogosultak 18,02 százaléka adta le vasárnap délig szavazatát Franciaországban, a helyhatósági választások első fordulóján - közölte a francia belügyminisztérium.

Ez ugyan két százalékkal magasabb a legutóbbi, három évvel ezelőtti adatokhoz képest, de akkor a 101 megyei tanács tagjainak csak a felét választották újra.

Most először választják meg egyszerre valamennyi megyei tanács tagjait hat évre. Újdonság az is, hogy csaknem 4000-ről 2054-re csökkent a választókörzetek száma, ahol a választók nem egy jelöltre, hanem egy nőből és egy férfiből álló párosra szavaznak annak érdekében, hogy mindkét nem egyenlő mértékben legyen képviselve a tanácsokban.

Ahhoz, hogy egy páros az első fordulóban mandátumot nyerjen, a szavazatok abszolút többségét kell megszereznie, a második fordulóban már a relatív többség is elég. A második fordulóba az a páros jut be, amelyik a szavazatok legalább 12,5 százalékát szerezte meg az első fordulóban.

Legtöbben eddig a déli megyékben vonultak az urnákhoz, valamint az ország középső részén található Correze megyében, amelyet Francois Hollande államfő személyesen irányított 2008 óta 2012-es elnökké választásáig. Itt a választásra jogosultak 23,7 százaléka adta le szavazatát délig, köztük az elnök is, aki 11 óra körül egyedül érkezett, és a kamerák kereszttüzében türelmesen várakozott a többi választópolgár között, mielőtt leadta a voksát.

A Párizsban élő Nicolas Sarkozy, a jobboldali ellenzék vezetője viszont nem szavazott, miután a fővárosban és Lyonban, valamint a tengerentúli megyék közül Guyanán és Martinique-on nem tartanak helyhatósági választást, ezeken a helyeken az önkormányzat tölti be a megyei tanács szerepét.

A helyhatósági választásoknak elsősorban helyi tétje van: a megyei tanácsok évi 75 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodnak, jelentős szociális és vállalkozói támogatásokról, valamint infrastrukturális fejlesztésekről döntenek.

Országos szinten viszont a voksolás a pártok számára a közelgő 2017-es elnökválasztás előtt egyfajta felmérésként szolgál. Az utolsó közvélemény-kutatási adatok szerint a szélsőjobboldali Nemzeti Front a szavazatok 30 százalékával az élen végezhet az első fordulóban, a jobboldali és centrista ellenzék együtt 29 százalékra, míg a kormányzó Szocialista Párt alig 19 százalékra számíthat.

A szavazóhelyiségeket a kisebb szavazókörökben este 6, illetve 7 órakor zárják le, a nagyvárosokban este 8 óráig lehet szavazni.

Címlapról ajánljuk

Tovább láthatók a felbecsülhetetlen és rejtélyes ritkaságok az Akadémián

A Magyar Tudományos Akadémia bicentenáriuma alkalmából rendezett 200 év kincsei című kiállítás tovább, jövő márciusig várja a látogatókat, akik olyan ritkaságokat tekinthetnek meg, mint a Szózat kézirata vagy a rejtélyes Rohonci kódex, de a 19. századi portréfestészet remekei is várják az érdeklődőket a patinás épületben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×