eur:
388.89
usd:
361.81
bux:
68603.16
2024. május 8. szerda Mihály

Roman Polanskit február 25-én hallgatja meg a krakkói bíróság

A krakkói bíróság február 25-én tart meghallgatást a Egyesült Államokban liliomtiprással vádolt Roman Polanski világhírű lengyel-francia filmrendező kiadatása ügyében, és az Oscar-díjas rendező meg is jelenik a bíróság előtt - jelentette be kedden Krakkóban Polanski ügyvédje, Jan Olszewski.

A krakkói ügyészség január 20-án adta át a krakkói körzeti bíróságnak az amerikai hatóságok kiadatási kérelmét. Az ügyészség akkor azt közölte, hogy a bíróságnak kell döntenie az amerikai kérésről, amelynek nem állhatja útját az, hogy a 81 éves filmrendező lengyel állampolgársággal bír.

A legújabb filmjét Lengyelországban forgató Polanski már legalább kétszer megjelent az ügyészségen az amerikai kiadatási kérelem ügyében, de ez az első eset, hogy bíróság elé idézték. Az ügyvéd szerint kérni fogják, hogy a nyilvánosság kizárásával tartsák meg a meghallgatást. Egyelőre nem tudni, hogy a bíróság már az első tárgyalási napon döntést hoz-e.

Ha a bíróság helyt ad az amerikai kiadatási kérelemnek, a lengyel törvények értelmében az igazságügy-miniszternek kell kimondania a végső szót az ügyben.

A Los Angeles-i ügyészség január elején fordult újabb kérelemmel Lengyelországhoz Polanski kiadatása érdekében. Az ezt követő krakkói ügyészségi meghallgatás után a rendező azt mondta, bízik a lengyel igazságszolgáltatásban, és nem számít arra, hogy a lengyel hatóságok átadják az Egyesült Államoknak, amely néhány éve ugyancsak sikertelenül Svájctól kérte az oda látogató művész kiadatását.

Lengyelország 2010-ben egyszer már elutasította a kiadatási kérelmet, akkor a bűnügy elévülésére hivatkozott. Tavaly októberben, amikor az amerikai hatóságok újból megpróbálták őrizetbe vetetni Lengyelországban a varsói Zsidó Múzeum avatására a lengyel fővárosba érkezett holokauszttúlélő rendezőt, Rafal Trzaskowski külügyminiszter-helyettes ugyancsak azt mondta, hogy Varsó nem lát okot az őrizetbe vételre és a kiadatásra, mert a bűncselekmény már elévült Lengyelországban.

A második világháború alatt a németek családjával együtt Roman Polanskit is a krakkói gettóba zárták, de megszökött, és a vészkorszakot sikerült túlélnie. Oscar-díjas filmje, A zongorista a holokauszt áldozatainak állított emléket. Új filmje, amelyet Lengyelországban készül forgatni, Alfred Dreyfusról, a 19. század végén hamis kémvádak alapján, antiszemita indítékból bebörtönzött francia katonatisztről szól.

Polanskit 1977-ben vádolták meg az Egyesült Államokban liliomtiprással. Később beismerte, hogy valóban törvénytelen kapcsolatra lépett egy 13 éves lánnyal. Az ítélet elől Franciaországba menekült, mert attól tartott, hogy a vádalku ellenére hosszabb börtönbüntetésre ítélik, mint az a 42 nap, amelyet pszichiátriai megfigyelés alatt elzárva töltött.

Címlapról ajánljuk
Már palesztinbarát sátortábor van Bécs leghíresebb egyetemén is

Már palesztinbarát sátortábor van Bécs leghíresebb egyetemén is

Aktivisták palesztinbarát tiltakozó tábort létesítettek Európa egyik legrégebbi egyetemének udvarán. A mintát az amerikai egyetemek tiltakozói jelentették. A rendőrség kivonult a helyszínre, de nem tiltotta be a tüntetést. A hasonló megmozdulások számos ország egyetemein immár szinte mindennapossá váltak.

Érkezik a kínai elnök, szerdától óriási lezárások jönnek a fővárosban – itt vannak a részletek

Mutatjuk, melyik fővárosi útvonalakon mikor kell jelentős korlátozásra számítani.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Kínosan leszerepeltek az oroszoknak átadott fegyverek, tömeges légitámadást indított Moszkva Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Kínosan leszerepeltek az oroszoknak átadott fegyverek, tömeges légitámadást indított Moszkva Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Oroszország 2023 ősze óta kap fegyvereket Észak-Koreától, köztük számos rakétatípust is. A fegyverek hatékonyságával kapcsolatban azonban súlyos aggályok merülnek fel a bevetések alkalmával – írja az Ukrajinszka Pravda. Május 8-án az orosz erők tömeges légitámadást hajtottak végre Ukrajna több régiójában. A célpontok között stratégiai fontosságú létesítmények voltak, melyek közül többet is találat érhetett. Az ukrán légvédelem összesen 59 ellenséges eszközt semmisített meg - írta a Kyiv Post. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×