Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
326.53
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Ferenc pápa karácsonyi levélben fordult a közel-keleti keresztényekhez

A Közel-Keleten élő keresztényeket bátorította Ferenc pápa a közelgő karácsonyi ünnep alkalmából hozzájuk írt levelében. A katolikus egyházfő egyúttal ismételten felszólította a nemzetközi közösséget arra, hogy haladéktalanul szálljon síkra a régióban folyó erőszak beszüntetéséért - közölte kedden a Vatikán.

Ferenc pápa négyoldalas levelében az utóbbi hónapokban Szíriában és Irakban előretörő, és ezreket elűző és megölő Iszlám Államot (IÁ) egy eddig elképzelhetetlen méretű és "aggodalmat keltő" terrorszervezetnek nevezte.

Az iraki keresztények, a jazidik és más vallási és etnikai kisebbségek "drámai helyzete" minden vallási vezetőtől "világos és bátor választ követel", amelyben egyhangúan és kétségbevonhatatlanul elítélik az Iszlám Állam bűntetteit, illetve a szervezetnek azt a gyakorlatát, hogy a vallásra hivatkozva igazolja az erőszakcselekmények elkövetését - hangsúlyozta Ferenc pápa, aki szerint minél nehezebb a helyzet, annál fontosabb a vallásközi párbeszéd.

A katolikus egyházfő levelében azt írta, hogy naponta olvassa a közel-keleti emberek hatalmas szenvedéseiről szóló híreket. Ez a szenvedés Istenhez kiált, és mindannyiunkat cselekvésre hív, ima formájában vagy bármilyen más módon - fogalmazott.

Ferenc pápa írásában kitért a szélsőségesek által elhurcolt emberekre is, köztük a Szíriában elrabolt ortodox püspökökre, akikről a mai napig nincs hír. A katolikus egyházfő azt kívánta, hogy a püspökök mielőbb térjenek vissza épségben otthonukba és közösségükbe.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Az Egyesült Államok nem indít újabb támadást Irán ellen a félidős kongresszusi választások előtt – közölte Donald Trump. Az amerikai szavazóknak viszont ez elsősorban azért fontos, hogy ne tankoljanak drágán, és ennek a november 3-i félidős választásokon is jelentősége lesz – erről beszélt az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×