Infostart.hu
eur:
385.4
usd:
331.9
bux:
121073.46
2026. január 16. péntek Gusztáv

Iszlám Állam - Eddig több mint 900 halottja van a szervezet elleni légicsapásoknak

Már több mint 900 halottja van az Iszlám Állam (IÁ) elleni amerikai vezetésű koalíció szeptember óta tartó légicsapásainak Szíriában és Irakban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szíriai emigráns szervezet.

Közülük 785-en a szélsőséges szunnita szervezet, 72-en pedig az al-Kaidával szövetséges an-Núszra Front harcosai. Ötvenkét civil, köztük nyolc nő és öt gyerek is meghalt.

Az Iszlám Állam elleni hadjárat újabb fejleményeként az iraki hadsereg szunnita harcosokkal az oldalán szombaton offenzívát indított Ramádi város keleti részének visszaszerzéséért, amelyet előzőleg ellenőrzése alá vont az IÁ. Hivatalos források tájékoztatása szerint szombat reggel heves harcok bontakoztak ki, mindkét fél aknavetőket használt. Az Iszlám Állam már hónapok óta próbálja bevenni Ramádit, Anbár tartomány székhelyét.

A hatóságok szombaton közölték, hogy az IÁ végzett az Albu Fáhd törzs 25 tagjával Ramádi közelében. A terroristák hónapok óta irtják egy másik törzs, az Albu Nimr tagjait - az elmúlt hetekben legkevesebb kétszáz embert öltek meg - , vélhetően bosszúból azért, mert a törzs jelenleg az iraki, előtte pedig az amerikai biztonsági erők oldalára állt. Gyaníthatóan ugyanazért ölték meg az Albu Fáhd tagjait is.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×