Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Obama elrendelte az amerikai túszügyi politika felülvizsgálatát

Barack Obama elnök elrendelte az amerikai túszokra vonatkozó kormányzati politikai irányvonal felülvizsgálatát - közölte hétfőn a The Daily Beast című amerikai online magazin.

A revízió különösen nagy hangsúlyt fektet az amerikai túszok hozzátartozóival való bánásmódra, azt követően, hogy a kormányzat számos bírálatot kapott a túsztárgyalásokat nehezítő intézményközi belharcok és a koordinált fellépés hiánya miatt. A felülvizsgálatot az váltotta ki, hogy "nagyobb rendszerességgel ejtenek túszul külföldön amerikaiakat" - írta a múlt héten Duncan Hunter republikánus szenátornak Christine Wormuth, a Pentagon politikai ügyekért felelős államtitkára.

Wormuth szerint az elnök "nemrégiben" adta ki a szóban forgó utasítást. Ennél pontosabban az államtitkár nem határozta meg a dátumot, de a Fehér Ház nyilvánvalóan még azt megelőzően szánta rá magát a változtatásra, hogy az Iszlám Állam (IÁ) vasárnap nyilvánosságra hozta harmadik amerikai túszának, Peter Kassignak a lefejezését bizonyító videót. Az IÁ militánsai jelenleg egy 26 éves amerikai nőt tartanak fogva, aki segélymunkásként dolgozott Szíriában.

Az internetes magazin szerint az újabb videók azt bizonyítják: az Iszlám Állam a légicsapások ellenére sem hátrál meg. A lap kitért arra is, hogy Barack Obama elnök golfozni ment Martha's Vineyard szigeten, miután augusztusban televíziós bejelentést tett James Foley újságíró lefejezésével kapcsolatban.

A családokkal való bánásmód felülvizsgálata azért is figyelemre méltó, mert a hozzátartozók azt állították: a Fehér Ház büntetőeljárással fenyegette meg őket arra az esetre, ha váltságdíjat fizetnének. A terroristák áldozatainak rokonai szerint az amerikai szolgálatok nem nyomozták le azokat a tippeket, amelyeket a túszok hollétével kapcsolatban kaptak tőlük.

Jelentések szerint Foley szülei azt mondták Obamának, amikor az felhívta őket, hogy a kormány cserbenhagyta a fiukat azzal, hogy nem törekedett eléggé a kiszabadítására. Az elnök állítólag ekkor fedte fel előttük, hogy amerikai kommandósok sikertelen túszszabadítási kísérletet hajtottak végre Szíriában.

Wormuth szerint a kormány törekedni fog a szolgálatok jobb koordinálására és az egységes kormányzati megközelítés megerősítésére. A The Daily Beast úgy tudja, hogy az IÁ-túszok kiszabadítására irányuló erőfeszítések során konfliktus alakult ki egyfelől a Fehér Ház és a külügyminisztérium, másfelől pedig a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) között. Az FBI ugyanis a magazin szerint régóta kész lenne "kreatív" módszereket alkalmazni a túszmentésben, beleértve a váltságdíjfizetést is.

Az amerikai lapok szerint egyébként a nyugati országok közül csak az Egyesült Államok és Nagy-Britannia ragaszkodik következetesen ahhoz az álláspontjához, hogy nem fizet a túszokért.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026 ünnepnapok terén is tervezést igényel, ezért ideje ismét szemügyre venni az év legfontosabb táblázatát, amely segítséget nyújthat a szabadnapok 2026-os megtervezésében. Összeszedtük, mikor lesznek ünnepnapok és hosszú hétvégék 2026-ban, illetve mikor esnek ünnepnapok 2026-ban hétvégére. Hány háromnapos és négynapos hosszú hétvége lesz? Hányadikára esnek a húsvéti ünnepek? Milyen napokra esik karácsony 2026-ban? Itt minden kérdésre választ találsz, ami 2026 ünnepnapjait és 2026 hosszú hétvégéit illeti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×