Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Az Iszlám Állam és az al-Kaida beszünteti az egymás elleni harcot

Az Iszlám Állam (IÁ) és az al-Kaida vezető emberei a múlt héten tanácskozásra gyűltek össze egy észak-szíriai vidéki házban, és megegyeztek, hogy a két szervezet beszünteti az egymás elleni harcot, és együttesen küzd majd közös ellenségeivel szemben - vélte tudni csütörtöki híradásában az AP.

A hírügynökség szíriai ellenzéki forrásokból értesült erről. Megjegyzi, hogy egy ilyen megállapodás megnehezítheti Washingtonnak az IÁ-val szemben alkalmazott stratégiáját. Miközben ugyanis az amerikaiak által vezetett koalíció harci gépei a levegőből mérnek csapásokat a terrorszervezet állásaira, az Obama-kormányzat a szárazföldön a "mérsékeltebb" lázadó fegyveresek segítségére számít a dzsihadista erők visszaszorításában. Csakhogy ezek a lázadók viszonylag gyengék és szervezetlenek, és a jövőben erős ellenállásra kell számítaniuk, ha a két terrorista szervezet valóban összefog.

A Szíriában és Irakban jelentős területeket elfoglaló - ott "kalifátus" létrehozását kikiáltó - Iszlám Állam több mint egy éven keresztül kíméletlen harcot folytatott az al-Kaida szíriai szárnyával, az an-Nuszra Fronttal, elsősorban a Bassár el-Aszad kormánya elleni felkelés vezető szerepéért.

Az AP már a múlt hónapban beszámolt olyan jelekről, amelyek arról tanúskodtak, hogy a két szervezet már enyhített az egymással szembeni ellentétein, helyi szinten informális tűzszüneteket is kötött. A mostani megállapodás értelmében állítólag beszüntetik az egymás elleni harcokat, és Szíriai egyes északi körzeteiben együttesen lépnek fel.

Amerikai szakértők szerint azonban ez az együttműködés aligha vezet majd a két szervezet összeolvadásához. Amerikai hírszerző források ugyanis semmiféle jelét nem látják annak, hogy az IÁ és az al-Kaida összehangolta volna stratégiáját, legfeljebb taktikai egyeztetéseket folytatnak egyes hadműveleti terepeken - vélik az amerikaiak szervek.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: Magyar Péter szerint most jönnek a kritikus napok, épül a fenékküszöb Paksnál

Tisza-kormány: Magyar Péter szerint most jönnek a kritikus napok, épül a fenékküszöb Paksnál

Magyar Péter miniszterelnök szerint kedd és szerda lesz a kritikus nap a Duna vízállása és a Paksi Atomerőmű számára, de aztán csapadék jöhet legnagyobb folyónk vízgyűjtőjén, és újra emelkedhet a vízszint. Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap elindult. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×