Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Az isztambuli magyar konzulátus is kapott gyanús port tartalmazó borítékot

Az isztambuli magyar konzulátus is kapott olyan gyanús port tartalmazó borítékot, amilyet öt nyugati ország konzulátusa egy-két nappal korábban, emiatt a török katasztrófaelhárítás hétfőn vizsgálatot tartott a magyar külképviselet épületében - közölte az isztambuli kormányzóság.

A hivatal úgy véli, hogy a sárga port tartalmazó összes levél ugyanannak a postai szállítmánynak volt a része.

Pénteken az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Belgium és Kanada isztambuli konzulátusa kapott ilyen borítékot. A török katasztrófaelhárítás (Afad) szakértői mintát vettek az ismeretlen anyagból, és lezárták a konzulátusi épületeket. A pénteki esetekkel kapcsolatban hétfőn már 24 olyan embert tartottak orvosi megfigyelés alatt, aki közvetlen kapcsolatba került a porral, köztük öt külföldit és 19 török állampolgárt. Az egészségügyi minisztérium szerint mindannyian jó egészségi állapotban vannak.

Mind az öt nyugati ország tagja az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezet ellen fellépő nemzetközi terrorellenes koalíciónak. Magyarországgal kapcsolatban pedig azt írja az AFP francia hírügynökség, hogy "más országokkal egyeztetve bejelentette augusztusban, hogy lőszert szállít Irakba a szunnita szélsőségesek elleni harc céljára".

Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×