Infostart.hu
eur:
362.53
usd:
313.36
bux:
150333.44
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Egybehangzó támogatást kapott EP-meghallgatásán a lengyel Elzbieta Bienkowska

Az Európai Parlament (EP) két legnagyobb létszámú frakciója, a jobbközép néppártiak és a balközép szociáldemokraták részéről egyaránt támogató állásfoglalás született annak nyomán, hogy az EP illetékes szakbizottsága csütörtökön meghallgatta Elzbieta Bienkowska lengyel EU-biztosjelöltet.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke az uniós belső piac, az ipar- és vállalkozáspolitika, azon belül különös figyelemmel a kis- és középvállalati (kkv-) politika területének irányításával kívánja megbízni Bienkowskát.

Bienkowska uniós biztossá jelölése előtt a Lengyelországban kormányzó jobbközép liberális Polgári Platform (PO) magas rangú politikusa volt.

A meghallgatás után a néppárti EP-frakció közleményben tudatta, hogy gyümölcsöző együttműködésre számít a lengyel biztosjelölttel. Mint Krisjanis Karinsnak, a néppárti frakció iparpolitikai szóvivőjének a szavaiból kitűnt, Bienkowska személyes kvalitásai mellett azt is szempontnak tekintik, hogy a mögötte álló ország jól teljesített az elmúlt időszakban. Karins adatai szerint a válságban az EU-n belül egyedül a lengyel gazdaság kerülte el a recessziót, és az elmúlt öt évben 20 százalékkal nőtt a gazdasága.

A szociáldemokrata frakció szintén elégedettségének adott hangot, és megállapította, hogy Bienkowska átfogó, jó képet adott a neki szánt szerteágazó portfólió teendőiről, bár egyes részterületeken meglehetősen homályosak és általánosak voltak a válaszai. Külön üdvözölték a szociáldemokraták, hogy a biztosjelölt megígérte, jövő év elejére leteszi az asztalra az EU átfogó újraiparosításának ütemtervét.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Nemes Imre országos főállatorvos részletesen válaszolt az InfoRádió kérdéseire péntek reggel. Fontos tudni, hogy a sertéspestis által érintett állományt azonnal leölték, a lépfene pedig már 80-100 évig is a helyén marad és fertőzhet akár embert is, de állományról állományra nem terjed, a járvány is kizárható, hiába vannak minden évben esetek. Vakcina is van.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Aszódi Attila: A paksi fenékküszöb hatása az atomerőmű üzemeltethetőségére

Aszódi Attila: A paksi fenékküszöb hatása az atomerőmű üzemeltethetőségére

A kormány a Duna történelmi mélységű, 2026 augusztusában mért -140 centiméteres paksi vízállása miatt sürgős fenékküszöb-építést rendelt el a paksi atomerőmű térségében, mivel a hűtővízszivattyúk üzemeltethetőségi határa mindössze néhány centiméterre volt. A kőszórásból készülő fenékküszöb a hidegvizes és melegvizes csatorna torkolata között épül meg, és néhány héten belül képes megemelni a vízszintet az erőmű vízkivételi művénél, akár 600 m³/s-ra csökkenő vízhozam esetén is biztosítva a működést. A megoldás csak kisvizeknél fejt ki torlasztó hatást, közepes és nagyvízi állapotokban elhanyagolható a hatása, és a melegvíz elkeveredését is javíthatja. A klímaváltozás és a Duna medrének mélyülése miatt a helyzet már nem tekinthető egyszeri eseménynek, ezért azonnali alkalmazkodásra van szükség az ország villamosenergia-ellátásának biztosítása érdekében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×