Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
316.42
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

KKM: Magyarország a humanitárius segélyét elsősorban gyermekekhez juttatja el

A 70 ezer eurós (mintegy 22 millió forintos) magyar humanitárius segélyszállítmány fele megérkezett Irakba, elsősorban gyermekek ellátásához szükséges cikkekről van szó - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Mikola István közölte: a 70 ezer eurós segítség fele már megérkezett az észak-iraki konfliktusban leginkább érintett emberekhez, kiemelve közülük a keresztény közösség és más vallási kisebbségek tagjait, akiket az Iszlám Állam szélsőséges szunnita szervezet terroristái üldöznek, "szinte vallásháborús helyzetet teremtve Észak-Irakban".

Nagy Anna külügyi szóvivő tájékoztatása szerint a KKM feladata az, hogy összeállítsa és eljuttassa a segélycsomagokat az iraki rászorulóknak.

Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter augusztus 10-én jelentette be, hogy a magyar kormány 70 ezer eurós sürgős humanitárius segélyt nyújt az észak-iraki keresztény közösségeknek és a kurdisztáni hatóságoknak.

Mikola István a keddi tájékoztatón elmondta: a Magyarország által folyósított gyorssegély felét a kurdisztáni hatóságok és az ottani érsekség vette át. Ez a segély elsősorban gyermekek ellátásához alapvetően szükséges cikkeket tartalmaz: gyógyszereket, tápszert, pelenkákat.

A magyar gyorssegély második fele is úton van már, ennek elosztásában valószínűleg a helyi civil szervezetek segédkeznek majd - tette hozzá.

Az augusztus 19-i humanitárius világnapra utalva Mikola István úgy fogalmazott: ez a gyorssegély "csepp a tengerben", hiszen a magyar kormány és a magyar külpolitika más, krízishelyzetben lévő régiókban is igyekszik segíteni a rászorulóknak, menekülteknek. Közölte: 2014-ben eddig 102 millió forintot folyósítottak segélyként, ezek többségét "akut válsággócokban" használták fel.

Példaként említette Ukrajnát, ahol - mint mondta - polgárháborús állapotok vannak és ez "mélyen érinti Magyarországot is" a Kárpátalján élő magyarok miatt. Az országba elsősorban gyógyszereket szállított Magyarország mintegy 50 millió forint értékben.

Hozzátette: a májusi szerbiai és bosznia-hercegovinai nagy árvíz idején Magyarország víztisztító berendezéseket, sátrakat, homokzsákokat szállított a területre, a mentésben pedig százhúsz magyar katona segített. Hangsúlyozta, hogy az érintett országok nagyon hálásak voltak a segítségért.

A szíriai polgárháborúról szólva megemlítette, hogy Magyarország 2012 óta 510 ezer euróval segített ebben az "elhúzódó humanitárius katasztrófában".

Jelezte: 2016-ban Isztambulban lesz egy nemzetközi humanitárius csúcstalálkozó. Az ENSZ főtitkára, Ban Ki Mun felkérte Magyarországot, hogy a rendezvény előkészületeként tervezett hat konferencia egyikét Budapest rendezze meg.

2009 óta az ENSZ kezdeményezésére augusztus 19-e a humanitárius világnap: e napon a Föld minden részén önkéntes munkával emlékeznek meg a mások életét segítőkről. Annak emlékére tartják, hogy 2003. augusztus 19-én Irakban az ENSZ bagdadi főhadiszállása elleni terrortámadásban a világszervezet 22 dolgozója vesztette életét. A világban több mint 200 ezer humanitárius munkás tevékenykedik, közülük csaknem 50 ezren az ENSZ alkalmazottai.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×