A balközép szlovén kormány vezetője a közösségi médián keresztül közzétette lemondási nyilatkozatának fényképét és közölte, hogy benyújtotta azt a parlament házelnökének és Borut Pahor államfőnek.
Bratusek azért döntött a kormányfői tisztségről való lemondás és az előre hozott parlamenti választások megtartása mellett, mert április 25-én elveszítette pártja, a Pozitív Szlovénia elnöki tisztét a ljubljanai polgármesterrel, Zoran Jankoviccsal szemben. Távozásának időpontját szombaton jelentette be.
A lemondás csak azután lép hatályba, hogy azt a parlament plenáris ülésén elfogadják. Mivel Janko Veber parlamenti elnök az ülést csütörtök délutánra hívta össze, a kormányfő hivatalosan csak aznap válik meg hivatalától. A következő kormány megbízásáig Bratusek ügyvezető miniszterelnökként működik.
Bratusek azzal indokolta döntését, hogy pártja támogatása nélkül nem tudja vezetni a kormányt. Időközben a kormánykoalíció több pártja is azzal fenyegetőzött, hogy kilép a kormányból, mert Jankoviccsal szemben felmerült a korrupció gyanúja.
A távozó kormányfő úgy vélekedett, hogy júniusban tarthatják meg az előre hozott választásokat. Azt szeretné, ha erre még a parlamenti nyári szünetének kezdete, július 15. előtt sor kerülhetne. "Ha mindenki tényleg azt gondolja, amit mond, akkor még a nyár előtt meglesznek a választások" - írta a Twitteren és a Facebookon közzétett üzenetében.
Jogi szakértők ugyanakkor leghamarabb július második felét tartják lehetségesnek, ha minden alkotmányos előírást betartanak. Minthogy azonban a választás ez esetben már az iskolai szünidőre esne, jobbnak tartanák, ha ősszel kerítenének sort a voksolásra.
A parlamenti elnök maga is kételkedik abban, hogy az előre hozott választásokat még a nyári vakáció előtt meg lehetne rendezni. A kormánykoalíció által megcélzott június 22-i időpontot irreálisnak nevezte. Alkotmányjogi szakértőkkel akarja tisztázni a nyitott kérdéseket, köztük azt, hogy a nyári iskolai szünetben lehet-e egyáltalán választásokat tartani.
Alenka Bratusek, Szlovénia első női miniszterelnöke 2013-ban került kormányra, azután, hogy a parlament leváltotta elődjét, a jobbközép irányultságú Janes Jansát, aki ellen korrupció gyanúja miatt vádat emeltek a szlovén hatóságok.
Szlovéniában 2011-ben már tartottak előre hozott parlamenti választást, ez volt az első ilyen voksolás azóta, hogy az ország 1991-ben Jugoszláviából kiválva függetlenné vált.
Mostantól büntetni is fog a Google Térkép