eur:
396.36
usd:
370.72
bux:
70378.92
2024. június 23. vasárnap Zoltán

A lengyel pénzügyminiszter nem tartja kívánatosnak a zloty túlzott erősödését

A lengyel kormány valószínűleg 3,8 százalékos GDP-növekedést feltételezve állítja össze a 2015-ös költségvetést - tájékoztatta szerdán a PAP hírügynökséget Mateusz Szczurek pénzügyminiszter, megjegyezve, hogy a zloty túlzott mértékű felértékelődése károsabb lenne a gazdaságra nézve, mint leértékelődése.

A kormány 2014-2017-es előrejelzése szerint a GDP 2014-ben 3,3 százalékkal, 2015-ben pedig 3,8 százalékkal növekszik majd. "Semmi nem utal arra, hogy ez ne így történne" - jelentette ki Mateusz Szczurek a PAP lengyel hírügynökség által a 2014-2015-ös évek gazdasági kihívásairól rendezett konferencián.

(A lengyel gazdasági minisztérium szerdán kiadott havi rendszeres gazdasági jelentésében az idei évre 3,3 százalékra emelte GDP-növekedési előrejelzését a korábbi 3,0 százalékról. Az első negyedévben az előzetes adatok szerint évi 3,1 százalékkal nőtt a lengyel GDP, a fogyasztás pedig 2,2 százalékkal, ezen belül a lakossági fogyasztás 2,3 százalékkal. A beruházások az első negyedévben 3,9 százalékkal nőttek. Az inflációs előrejelzést a gazdasági minisztérium 1,2 százalékra csökkentette 2,0 százalékról.)

A szerdai varsói konferencián a költségvetési hány alakulásáról feltett kérdésre adott válaszában a pénzügyminiszter nem adott becslést arra nézve, hogy a hiány végül is mennyire térhet el a költségvetésben beállított maximumtól, mindössze annyit mondott, hogy "a deficit kisebb lesz a tervezettnél, de túl korai lenne megmondani, pontosan mennyivel".

A zloty túlzott mértékű erősödése károsabb lenne a lengyel gazdaság teljesítményére nézve, mint a kelet-európai politikai feszültségre visszavezethető gyengülése. "A magán- és a közszférára nézve a zloty gyengülése csak elenyésző veszélyt jelent (...) a kelet-európai feszültségre visszavezethető árfolyamnyomás miatt pedig nem kell aggódni" - jelentette ki a miniszter.

A pénzügyminisztérium már előteremtette az idei finanszírozási igény fedezetének 82 százalékát, a kincstár ezért májusban a szokásosnál kevesebb kötvényt fog kibocsátani - közölte a miniszter. "A kérdés az, hogy a 2015-ös finanszírozási igényből mennyit akarunk már most előteremteni, de ez az aktuális piaci kondícióktól és a keleti politikai helyzet alakulásától függ" - tette hozzá.

A pénzügyminiszter közölte, hogy minisztériuma a küladósság arányát az államadósságon belül 30 százalékra kívánja csökkenteni.
Az áfa-bevételek növekedése és az adóbeszedés hatékonyságának javulása azt jelenti, hogy 2016 elején már meg lehet kezdeni az áfa csökkentését - jelentette be. "Az egységes áfa lenne a legkényelmesebb számunkra, de ez nem azon múlik, hogy mi kényelmes a pénzügyminisztérium számára és mi nem" - mondta a miniszter. Jelenleg Lengyelországban 5, 8 és 23 százalékos áfa van érvényben.

Mateusz Szczurek a PAP hírügynökségnek adott interjúban bejelentette, hogy egy-két hónapon belül a kormány elé kerül a jegybanki törvény módosításának a tervezete, amelyben egyebek között szerepel a Monetáris Tanács tagjai számának 12-re emelése is.

Címlapról ajánljuk
Nyaraljunk úgy, mintha otthon maradtunk volna

Nyaraljunk úgy, mintha otthon maradtunk volna

Nyaraláskor nemcsak az elvitt, hanem az otthon hagyott értékeinkre is fontos vigyázni – hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársa.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.24. hétfő, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem tanár
A háború eleje óta nem látott lépésre kényszerült Oroszország,  csúnyán kicselezhette Washington Kijevet – Háborús híreink szombaton

A háború eleje óta nem látott lépésre kényszerült Oroszország, csúnyán kicselezhette Washington Kijevet – Háborús híreink szombaton

Pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök elmondta, hogy Oroszország készen áll az eurázsiai biztonság kiépítéséről szóló elképzelések széles körű, globális megvitatására, mások mellett NATO-tagállamokkal is. Eközben az Európai Unió országai megállapodtak az Oroszországgal szembeni 14. szankciócsomagról, a hírek szerint pedig több szövetségesnél is kicsaphatja a biztosítékot, hogy Ukrajna alkalmazhatja az amerikai gyártmányú Patriot légvédelmi rakétarendszereket, hiszen mostantól nemcsak az orosz rakétatámadások ellen, hanem az országot célba vevő ellenséges repülőgépek megsemmisítésére is használhatják. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×