Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

A német alkotmánybíróság a jogkörének szűkítésétől tart

A német alkotmánybíróság jogkörének szűkítésétől tart a konzervatív CDU-ban megjelent gondolatkísérletek miatt - írta a Die Welt.

A konzervatív lap online kiadásában kedden megjelent beszámolóban felidézték, hogy az utóbbi hónapokban az alkotmánybíróság több döntése nyomán viták bontakoztak ki. Kritika érte például a karlsruhei testületnek azt a február végén meghozott határozatát, amellyel eltörölték az európai parlamenti választáson 3 százalékos bejutási küszöböt meghatározó szabályt, és vita alakult ki a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párok örökbefogadáshoz fűződő jogaival és rájuk vonatkozó adózási szabályokkal kapcsolatos döntések körül is.

Az alkotmánybíróság illetékességi körének határairól szóló vitában tekintélyes alkotmányjogászok is részt vesznek, és a szakmai vonulat mellett politikai megfontolások tapasztalhatók a diskurzusban, a karlsruhei testületnek pedig "főleg a berlini reakcióktól kell tartania", hiszen a nagykoalíciós kormány - a CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) közös kormánya - csaknem 80 százalékos többségre támaszkodik a Bundestagban, a törvényhozás alsóházában, így akár az alkotmánybíróság helyzetét szabályozó alaptörvényt is módosíthatja - mutatott rá a Die Welt. A lap megjegyezte, hogy az SPD igyekszik nyugtatni a kedélyeket, a CDU-ban viszont "veszélyes gondolatkísérletek" jelentek meg arról, hogy miként lehetne "megbéklyózni" az alkotmánybíróságot.

Thomas de Maiziere belügyminiszter, CDU-s politikus a közlemúltban alkotmányjogászokkal tanácskozott a testület befolyása korlátozásának lehetőségéről. Felmerült egyebek között, hogy lehet esetleg csökkenteni az alkotmánybírók jelenleg 12 éves hivatali idejét, vagy bevezetni egy új szabályt, amely szerint a testület csak kétharmados többséggel semmisíthet meg törvényeket.

A CDU parlamenti frakcióvezetője, Volker Kauder is folytatott bizalmas megbeszélést az alkotmánybíróságról pártja volt és jelenlegi, befolyásos képviselőinek egy csoportjával, és a tanácskozáson tett megállapítások közül kiszivárgott, hogy a jövőben nagyobb figyelmet kellene fordítani az alkotmánybíró-jelöltek kiválasztására - írta a Die Welt.

A nagykoalíció hivatalosan csak egy régóta tervezett reformmal foglalkozik. A javaslat szerint az alkotmánybírókat a törvényhozás teljes, nyilvános ülésén kellene megválasztani, szemben a jelenlegi gyakorlattal, miszerint a testület tagjait egy mindig zárt ülésen tanácskozó bizottság választja meg. Ez hasznos megoldás, hiszen így nem merülhet fel az a vád, hogy az alkotmánybírókat háttéralkuk alapján, titokban választják ki - mondta a Die Weltnek Eva Högl, az SPD frakcióvezető-helyettese, az alkotmánybírókat választó bizottság tagja.

Karlsruhéban viszont attól tartanak, hogy ez csak az első lépés, amely után azt is bevezetik majd, hogy a jelölteket nyilvános meghallgatáson kérdezik ki az aktuális vitatott társadalmi kérdésekről. Högl szerint erre nincs szükség, "az átláthatóságot erősíteni kell, de a bíróválasztás átpolitizálásra nincs szükség" - nyilatkozott a politikus. Hozzátette: érdemes gondolkodni még a testület összetételének szakmai kiegyensúlyozottságán abban az értelemben, hogy valamennyi jogászi szakmának legyen képviselője az alkotmánybíróságban, de az SPD ezen kívül semmi mást nem támogat és határozottan elutasítja az alkotmánybíróság függetlenségét megkérdőjelező gondolatokat. A testület "szerkezetének és jogkörének alapvető változtatásáról szó sem lehet" - mondta a politikus.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×