Infostart.hu
eur:
365
usd:
320.35
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Előzetes eredmények: 38 százalékot kapott a francia baloldal az önkormányzati választásokon

A választók 38 százaléka voksolt az előzetes hivatalos végeredmény szerint a kormányon lévő francia baloldalra a hét végi helyhatósági választások első fordulóján - jelentette be Manuel Valls belügyminiszter.

A röviddel éjfél után a televízióban ismertetett adatok szerint az ellenzékben lévő jobboldal 46, a szélsőjobboldali Nemzeti Front pedig 4,6 százalékot ért el a vasárnap megtartott választáson.

Az előzetes végeredmény a korábban becsültnél is nagyobb visszaesést jelent a kormányon lévő Szocialista Párt (PS) számára. A szavazófülkéből kilépő választók megkérdezése alapján ugyanis vasárnap este a baloldalnak 43, a jobboldalnak 48, a szélsőjobboldal számára pedig hét százalékos eredményt jeleztek előre a szakemberek.

A legutóbbi helyhatósági választások alkalmával, 2008-ban a baloldal a Zöldekkel együtt 47,5 százalékot ért el az első fordulóban, míg a jobboldalra 40 százalék adta a voksát.

Idén a választási részvétel 64 százalékos volt, több mint két százalékkal kevesebb, mint 2008-ban. "A (választástól) távol maradók száma nagyon magas. Ez vitathatatlanul üzenet az állampolgárok részéről a politikai élet valamennyi szereplője számára" - figyelmeztetett a belügyminiszter.

Ez volt az első alkalom, hogy a jelenleg mindössze 20 százalékos tetszési mutatóval rendelkező Francois Hollande 2012-es elnökké választása óta szavazóurnákhoz vonulnak a franciák. Az önkormányzati választás második fordulóját vasárnap tartják meg.

Címlapról ajánljuk
ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna 0-1, megkezdte a Nemzetek Ligája-sorozatot a magyar futballválogatott

ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna 0-1, megkezdte a Nemzetek Ligája-sorozatot a magyar futballválogatott

Történetében először játszik tétmérkőzést Ukrajna ellen a magyar labdarúgó-válogatott. Az első félidőben inkább mi voltunk fölényben, volt egy kapufánk, kihagytunk két hatalmas helyzetet is, majd nem sokkal a szünet előtt váratlanul kaptunk egyet. A második félidő magyar lehetőségekkel kezdődött. A Nemzetek Ligája-csoportmérkőzés helyszíne a Puskás Aréna, cikkünk frissül!

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×