Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Schulz: Ukrajna ügyében az uniónak nem szabad "alvajáróként" belekerülnie egy továbbterjedő konfliktusba

Az Európai Parlament (EP) elnöke arra figyelmeztetett csütörtökön, hogy az uniónak az ukrajnai válság ügyében nem szabad "alvajáróként" belekerülnie egy továbbterjedő konfliktusba, miként az száz évvel ezelőtt, az első világháború kitörésekor történt Európában.

Martin Schulz találkozott az EU-országok állam-, illetve kormányfőivel, akik csúcstalálkozót kezdtek Brüsszelben. Kifejtette előttük, hogy az Európai Parlament álláspontja szerint nyitva kell tartani Oroszországgal a párbeszéd lehetséges csatornáit.

A Krímben előállt helyzetet az EP-elnök úgy jellemezte, hogy az súlyos fenyegetést jelent a kontinensen kialakított biztonsági rendszerre nézve.

"A hidegháború óta az EU-ban most először van félelem az emberekben saját biztonságukat illetően" - fogalmazott.

Oroszország "kész helyzetet teremtett" - állapította meg Martin Schulz a Krímmel kapcsolatban az uniós államok csúcsvezetőivel folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatóján. Szerinte ugyanakkor senki nem akar katonai konfliktust. Az EU-nak - mondta - átfogó stratégiát kell kialakítania arra nézve, hogy miként akar viszonyulni Oroszországhoz.

Schulz Ukrajna megsegítését illetően kiemelte, hogy az országnak most azonnali segítségnyújtásra van szüksége, egyebek közt ahhoz, hogy ki tudja fizetni a számlákat. Ebben a helyzetben nem tartotta időszerűnek azt a kérdést, hogy az uniós taggá válás perspektíváját kell-e felcsillantani az ukránok előtt.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×